Egy horgász szólt a rendőröknek, hogy a víz tetején lebeg egy holttest. A másik áldozatot a kutatócsapat tagjai találták meg.

Megtalálták azoknak a fiúknak a holttestét, akik a hétvégén fulladtak bele a Balatonba – értesült az RTL

A hírportálnak információi megerősítette Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is.

Sajtóinformációk szerint az egyik áldozat esetében egy horgász értesítette a rendőrséget arról, hogy egy holttest lebeg a víz felszínén. A kutatást végző rendőrök nem sokkal később megtalálták a másik fiú holttestét is.

Orbán Zoltán lapunk kérdésére elmondta, az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. A 17 éves fiatal és barátja két napja merült el Balatonvilágosnál. Harmadik társuk megmenekült, de azóta is sokkos állapotban van. A fiúk után helikopterrel is kutattak.

Az RTL Híradónak nyilatkozott az egyik áldozat nevelőapja is.

Mint ismert, egy szörfdeszka is volt náluk, ebbe kapaszkodva indultak később kifelé. Nagyjából 350 méterre lehettek a parttól, amikor a két fiatal elmerült a vízben.
A harmadik fiú a felszínen tudott maradni, segélykiáltásait két másik fürdőző hallotta meg, ők próbáltak segítséget hívni hozzá. Horváth Gergely nem messze volt tőlük a horgászcsónakjával. Azonnal a segítséget kérő fürdőzők felé indult.

Hozzájuk siettem, és bementünk a helyszínre. Addigra a harmadik fiút egy másik hajó kimentette

– mondta.

A két eltűnt fiút rögtön elkezdték keresni. Egyikük a Borsod megyei Bódvalenkén él családjával. Ismerőseit is megrázták a történtek.
Az egyik fiú édesapja teljesen összetört. A többi családtaggal együtt egész nap a part mellett várta a keresés eredményét. Azt mondta, a fiúkat mindenki szerette, kőművesnek és hegesztőnek tanultak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk