Még a születésnapi tortát is kilopta a hűtőből egy besurranó tolvaj Barcson

Részletes beismerő vallomást tett.

Több betörést is végrehajtott

Egy 25 éves alsószentmártoni férfi októberben és novemberben több lakásba is besurrant Barcson, és szinte mindent vitt, ami a keze ügyébe került: készpénzt, élelmiszereket, dohányt, szeszes italokat és különböző műszaki cikkeket tulajdonított el.

Az egyik házban még a hűtőbe is benézett, ahonnan aztán egy születésnapi tortát lopott el. A barcsi tolvajtempó hétfőn véget ért, ekkor egy újabb betörés során tetten érték, ezért a férfi elmenekült a házból. A rendőrség azonban nem sokkal később megtalálta és előállította. Az elfogáskor szintén lopott süteményt találtak nála – írja a police.hu.

Olyat is bevallott a szülinapi torta-tolvaj, amiről a rendőrség nem is tudott

Hirdetések
2021. november 29-én hajnalban bejelentés érkezett a rendőrséghez, hogy az egyik barcsi utcában a tulajdonos megzavart egy betörőt, aki ezután elmenekült. A rendőrök a helyszínre vonultak, megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást. Ennek eredményeként nem sokkal később elfogták a feltételezett elkövetőt.
A Barcsi Rendőrkapitányságon lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki részletes beismerő vallomást tett. Még olyan bűncselekményeket is bevallott, amelyek elkövetéséről a hatóságok nem tudtak. Ezen esetek felderítése jelenleg is folyamatban van. A nyomozók az alsószentmártoni lakost őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk

Ez is érdekelhet