A 24 éves férfi, Prenell Rousseau hét alkalommal jelent meg Billie Eilish családjának Los Angeles-i otthonának területén májusban. Az énekesnő távolságtartási végzést kért, amit most három évre hosszabbítottak meg. 

Meghosszabbított távolságtartási végzés

Billie Eilish még májusban kért távolságtartási végzést Prenell Rousseau ellen. A 24 éves, New York-i férfi az előző hónapban hét alkalommal hatolt be az énekesnő családjának Los Angeles-i birtokára. Az esetről egy korábbi cikkünkben mi is írtunk. 

Billie Eilish Meghosszabbitott Vegzes
Billie Eilish A 2020-As Brit Awardson / Fotó: Anthony Harvey

Rousseau zavart viselkedést tanúsított, többször is felszólították arra, hogy távozzon otthonuk kertjéből. A férfi monológokba kezdett, majd leült a verandára könyvet olvasni, ott várta meg a ráhívott rendőrtiszteket. A távolságtartási végzés szerint a férfi 91 méternél nem mehet közelebb Billie Eilish énekesnőhöz. Az intézkedést az utóbbi napokban három évre hosszabbították. 

Mindenhol feltűnik

A napokban tartott bírósági tárgyaláson Eilish is megjelent, azonban nem szólalt fel. Meghallgatta a rendelkezéseket, majd távozott. Az énekesnő egyike volt azoknak az előadóknak, akik a hetekben írtak alá egy nyílt levelet, amiben több eladó mellett a New York-i rendőrség átalakítását kérik. Az 50-A törvény hatályon kívül helyezése mellett Megan Thee Stallion, Ariana Grande és Rihanna is kiállt.

Pittbull is levédette a saját kiáltását, vajon Billie Eilish és Mariah Carey is követi?

A karantén okozta bezártságot mindenki másképp próbálja hasznosan eltölteni, Elizabeth Hurley régi Versace-ruháját fedezte fel újra, míg David Lynch meteorológusnak állt. Armando Christian Pérez, közismertebb nevén Pitbull viszont hivatalosan is szerzői jogvédelem alá helyeztette a névjegyévé vált felkiáltást az eeeeyooo-t, írja a The Guardian .

Eilish számos társadalmi kérdésben állást foglal. Kiállt a George Floyd halála miatt kampányoló tömegek mellett is, de egyik legújabb videójában a testszégyenítőknek olvas be. Csatlakozott azokhoz az előadókhoz is, akik nyílt levélben hívták fel a figyelmet arra, hogy a koronavírus a koncerthelyszíneket is komoly válsághelyzetbe keverheti. A zeneipar támogatása azonban elengedhetetlen, hiszen ez is kultúránk része, írja a The Guardian. Billie Eilish a karantén ideje alatt sem unatkozott: rádióműsort készített édesapjával. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.