Négy nagyhatalom egybeeső fordulópontjai
A gazdasági és biztonságpolitikai adatok szerint Kína gazdasági növekedése a tartós ingatlanpiaci összeomlás, a belső defláció és a népesség fogyása miatt kifulladt, ami a felzárkózási pálya megtorpanását hozta magával. Emiatt a döntéshozók körében felerősödhet a most vagy soha logika, miközben az Egyesült Államok gazdaságának reálnövekedése az amerikai gazdaságelemző hivatal adatai szerint 2025-ben is elérte a 2,1 százalékot, vagyis az olló ismét Washington javára nyílik.
Oroszország esetében a gazdasági folyamatok kifulladást jeleznek, ám az ország egyre mélyebben lép a hadigazdaságba, miközben energiaipari bevételei 2026 első kilenc hónapjában 17 százalékkal zuhantak a magas olajárak ellenére. A SIPRI adatai alapján Moszkva 2025-ben már a hazai össztermékének 7,5 százalékát, 190 milliárd dollárt fordított katonai kiadásokra. Buda Péter szerint: „A gazdasági mutatók a felső fordulópontra utalnak 2025 körül. A még emelkedő katonai kiadások miatt azonban a csúcs 2027-ig is kitolódhat.”
Németországban a folyamatok éppen ellentétes irányt vettek, a katonai kiadások harmincöt év után először haladták meg a GDP 2 százalékát, a pénzügyi tervek szerint pedig a ráta 2029-re eléri a 3,5 százalékot. Odd Arne Westad történész analógiájára utalva az elemzés megjegyzi, hogy Washington ma a visszavonuló Brit Birodalom, Peking a teret követelő Német Császárság, Moszkva pedig a hanyatló Osztrák–Magyar Monarchia szerepét tölti be. Buda Péter szerint a feszültség a legérzékenyebb ütközőzónákban összpontosul, ahol a nukleáris elrettentés hagyományos logikája is megkérdőjeleződik.