Szerencsére a kisgyereknek nem lett semmi baja.
Egy édesanya kétségbeesve rohant be a Budapesti Rendőrfőkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányságra csütörtök délután, hogy segítséget kérjen a rendőröktől.
Ugyanis rázáródott az autó kisfiára, és mivel az indítókulcs a kocsiban maradt, nem tudta kiszabadítani a kicsit.

A rendőrök az édesanyával együtt azonnal a Kassai úton parkoló kocsihoz siettek, s mivel a nagy hőség miatt azonnal cselekedniük kellett, úgy döntöttek, hogy betörik az autó ablakát.

A gyermeknek, akit a rendőrök a betört ablakon keresztül emeltek ki, az átélt izgalmon kívül szerencsére nem esett baja – számolt be róla a police.hu, amit a Tények szemlézett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

szabo-zsofi-fidesz-dpk-

Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a sok bántást, illetve azt, hogy a halálát kívánják.

ivanyi gabor nav nyomozas

Nincs kegyelem: Vádat emeltek Iványi Gábor és több ismert politikus ellen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt többek között Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen, mert a vád szerint 2022-ben megpróbálták megakadályozni a NAV pénzügyőreit egy Dankó utcai házkutatás során. A politikusok és kísérőik a vádirat szerint erőszakosan próbálták áttörni a helyszínt biztosító pénzügyőrök sorfalát.

nagy fero botrany fidesz reakcio vitalyos eszter

Megszólalt a Fidesz Nagy Feró botrányt kavaró kijelentéséről: „Képmutatók, akik támadják!”

Megszólalt a kormányszóvivő és a Fidesz is Nagy Feró botrányos mondatairól. Vitályos Eszter elhatárolódik az énekes azon kijelentéseitől, amelyek szerint a prostitúcióra kényszerített lányok is “jól jártak”, de önvizsgálatra szólítja fel azokat akik nem ítélik el Magyar Pétert. A Fidesz szerint a konkrét ügyben bíróság dolga lesz eldönteni, mit történt.