A Cargomoda ruházati kereskedelmi cég szerette volna a Clae kollekció darabjait népszerűsíteni a Duna-parton. Azonban belefutottak egy holokausztbakiba.

Vélhetően nem voltak tudatában annak, hogy éppen a budapesti, egyik holokausztemlékmű éppen hasonló gesztussal hívja fel a figyelmet a holokauszt magyarországi áldozatainak emlékére, akiket a Dunába lőttek.

A Cargomoda Clae kollekcióinak darabjai a Duna-parton / Fotó: 444 / Cargomoda hivatalos Facebook-oldala

A Cargomoda hivatalos Facebook-oldalára posztolták ki kampányukat, vette észre a 444.

k2 items src d0d12f6cae89ab7a29b463b68c032fcd
A Duna-parton ezzel a gesztussal hívja fel a folyóba lőtt holokausztáldozatokra / Fotónk illusztráció / Fotó: Kibic magazin

Ezt azóta törölték, és bocsánatot is kértek. Mint írják, nem gondolták át és rosszul jelenítették meg posztról van szó.

A világ legnagyobb digitális holokauszt-interjúgyűjteménye lesz elérhető magyar intézményekben

Monok István, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtár és Információs Központ főigazgatója hétfőn Budapesten elmondta: a könyvtár szervezetében működő Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) Nemzeti Programon keresztül a magyar állam négy részletben megvásárolja a hatalmas forrásanyag örökre szóló hozzáférési jogát a ProQuest tudományos tartalomszolgáltató cégtől.

Ígérik, a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak az általuk megjelenített tartalmakra.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.