Charles Randolph, A nagy dobás című film Oscar-díjas amerikai forgatókönyvírója az új koronavírus-járvány korai, vuhani szakaszáról forgatja első filmjét.

A traumákat feldolgozó filmek jelentőssége

Noha már korábban beszámoltunk róla, elkészülhet az első sorozat, ami a koronavírust tematizálja. Robert De Niro is úgy vélte, hogy a karantén jó témája lehet majd egy mozifilmnek, annak ellenére is, hogy borzasztó trauma ez az emberek számára. Mint mondta, eljön majd az ideje, hogy szembe kell néznünk ennek a helyzetnek a feldolgozásával. Az SK Global filmstúdió nem is várattatott minket sokáig: bejelentette, hogy megvalósítják. A stúdió számára készülő mozinak Charles Randolph nem csak rendezője, de írója és producere is lesz. Címe egyelőre még nincs.

Charles Randolph Koronavirus Film
Charles Randolph Forgatókönyvíró Az Oscar-Díjával, Amit A Nagy Dobás (2015) Filmért Kapott / Fotó: Getty Images

“Minél mélyebbre ásunk, annál gazdagabb lesz a vuhani történet. Nehéz dolog szörny ellen küzdeni, még nehezebb, ha a szörny teljes sötétben van” – idézte a Variety filmes portál Randolphot.

Vászonra viszik 2020-at

A film azokban a drámai hetekben játszódik, amikor az orvosok szembesültek a rejtélyes kórokozóval, mely nem sokkal később világjárványt okozott. Tehát a járvány korai, vuhani szakaszáról forgatja első filmjét.

Amerikai történészek egyébként már elkezdték áprilisban dokumentumálni a járvány időszakát. Azt nem tudni, Randolph-ék felhasználják ezen forrásokat, és nincs kétség afelől, hogy fontos lenyomata lehet a film 2020-nak. Azonban vélhetően jó marketingfogás is a téma, hiszen idei évünket a Black Lives Matter mellett leginkább a koronavírus határozza meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.

ajandek a jovobol, uj kutyuk, uj technologia, hasznos kutyuk, hasznos technologia, hasznos targyak9

10 ajándék a jövőből, amit már most megvehetünk

A kiterjesztett valóság egyre elterjedtebb. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy úgy nyisd ki az ajtót, hogy a jelszót egy virtuális billentyűzeten gépeled be, amit csak te láthatsz. De használhatod szórakozáshoz is, például játszhatsz rajta olyan játékokat, mint a biliárd, és láthatod a golyók pályáját az asztalon.