Ő az első, akit feljelentettek.

Gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt eljárást indított a rendőrség Pankotai Lili ellen, mert részt vett a hatóság által betiltott szombati Pride felvonuláson – az erről szóló rendőrségi határozatot az ellenzéki felszólalóként ismert fiatal osztotta meg az oldalán.

A dokumentumban az olvasható, hogy július 1-jén egy Vincze Erik nevű férfi tett ellene feljelentést, mert állítása szerint Pankotai Lili „bizonyíthatóan megjelent a Budapesti Rendőr-főkapitányság által betiltott rendezvényen”.

Ezt bizonyítandó pedig egy Facebook-linken elérhető videóit is csatolt.

A feljelentő ezután felsorolta a budapesti V. kerületnek azokat a helyszíneit és útvonalait, amelyeken „a feljelentő szerit a feljelentett személyesen részt vett”.

Érdekesség, hogy a feljelentő, Vincze Erika Mohácson tette meg a feljelentést, épp ott, ahonnan Pankotai Lili is származik.