Kapcsolódó cikk

Ebben a küzdelemben édesanyja szavai szolgáltak iránytűként, aki azt tanította neki: „kisfiam, nem az a szégyen, ha elbukunk, hanem az, ha nem tudunk felállni, és légy mindig ember”. Vilmos 19 évesen, édesanyja halálos ágyánál tett ígéretét betartva elvégezte a jogi egyetemet, ügyvéd lett, majd két danos aikidómesterként saját önvédelmi rendszert is fejlesztett sorstársainak.

Humorral a NER ellen

A kampánya során Kátai-Németh nemcsak szakmai felkészültségével, hanem fanyar humorával is kitűnt. A csepeli 9-es választókerületben aratott győzelmét stílusosan értékelte: „Levertük őket, mint vak a poharat”. Videóiban gyakran gúnyolta ki a rendszer visszásságait, például a kátyúkkal teli utakon vezetést imitálva jegyezte meg: „A Kátyú megjelenik, a pénz pedig eltűnik”.

Kapcsolódó cikk

Politikai motivációja egyértelmű volt: elege lett abból, ahogy az elmúlt 16 évben a kormányzat bánt a polgárokkal. „Magukon kívül mindenkit megaláztak és kiraboltak, és ezt én úgy gondolom, hogy ez tűrhetetlen” – jelentette ki a Deutsche Welle riportjában. Magabiztossága töretlen a miniszteri feladatok előtt is, hiszen mint mondja: „Meg fogom tudni oldani, meg fogom tudni ugrani, ugyanúgy, ahogy az ügyvédkedést megoldottam”.

Gyermekvédelem és Nemzeti Egység

A leendő miniszter egyik legfontosabb prioritása a gyermekvédelmi rendszer gyökeres megújítása és a múltbeli bűnök feltárása. Ígérete szerint: „Kivizsgáljuk visszamenőleg azt a rengeteg, hát finoman fogalmazva is jogsértést, de bűncselekményt, amit a gyermekek ellen elkövettek, és a felelősök nem menekülhetnek, ezt megígérem”.

Kapcsolódó cikk

Célja egy emberközpontú politizálás, amely nem tesz különbséget pártszimpátia alapján:

  • Egység: „El kell ásni a csatabárdot, be kell temetni ezeket az árkokat, amiket itt közöttünk ástak”.
  • Szolgálat: „Ugyanúgy szeretnék tevékenykedni a fideszes állampolgárokért is, mint a tiszásokért”.
  • Minőség: Mindenkinek jár a minőségi egészségügy és oktatás, származástól függetlenül.

„Most végre tehetek is azért, hogy egy szebb és jobb hely legyen a mi kis hazánk” – mondta.

Kátai-Németh Vilmos kinevezése a Tisza-kormány egyik legszimbolikusabb lépése. Egy olyan ember kerül a szociális terület élére, aki maga is megtapasztalta a kiszolgáltatottságot, mégis győzni tudott felette. A „harcos” ügyvéd most az egész nemzetért készül küzdeni, miközben édesanyja tanítását követve a bukás utáni felállás képességét kínálja mintául az országnak.

Kapcsolódó cikk