Kapcsolódó cikk

A férfit a rendőrök előállították, ellene büntetőeljárás indult. Az RTL Híradó megkeresésére az érintett iskola is reagált: közlésük szerint az intézmény azonnali hatállyal felfüggesztette a dolgozót, aki a vizsgálatok lezárásáig nem taníthat. Az iskola igazgatója azt mondta, az intézmény elutasítja az agresszió minden formáját, ezért rendkívüli vizsgálatot rendeltek el. Papp László, Debrecen polgármestere is hasonlóan nyilatkozott: „Határozottan elítélek minden olyan cselekményt, amely fenyegetést, veszélyt vagy erőszakot jelent a polgárainkra, pusztán azért, mert politikai tevékenységet végeznek.” Az egyik önkéntes megszólalt az egyik YouTube-csatornának, amelyben többek között elmondta, az életükért futottak.

Kapcsolódó cikk

Elmesélése szerint egy lakótelepi ház 10. emeletéről indultak lefele kopogtatni, azonban a 8. emeleten olyat tapasztaltakat, amilyet még soha, pedig elmondása szerint már sokat volt kopogtatni. „Csengettünk a támadónak a lakására, ugye kijött a támadó, és elmondtuk neki, hogy elnézést kérünk a zavarásért, elmondtam a nevem, bemutatkoztam. Aztán pedig, hogy mi Tisza párt önkéntesek vagyunk” – kezdte a videóban. Ezután azzal folytatta a férfi, hogy azt szeretnék megtudni, hogy támogatná-e valamilyen formában a helyi Tisza-képviselőt, illetve a pártot. „Erre azt válaszolta, hogy nem és, hogy hazaárulók vagyunk” – emlékezett vissza a Tisza-aktivista.

Kapcsolódó cikk

„Hogyha nem takarodunk ki az egész lépcsőházból, ahol egyébként legálisan tartózkodtunk, akkor ő hozza a baltát és kiüldöz minket” – mondta a támadó, miután megkérdezték az önkéntesek, mivel nem ért Magyar Péter programjában. Először arra gondoltak, hogy kimennek a lépcsőházból, de végül mégis úgy döntöttek, hogy folytatják a munkát.

Csengettünk kettőt vagy hármat, aztán hirtelen kiabál vagy valamit szól mögöttünk és hátra fordulunk és ott látjuk, hogy ilyen 5 méterre tőlünk, 5-6 méterre tőlünk a lépcsőforduló tetején áll, a lépcsőfordulóban áll felemelt kézzel, baltával és lesokkolódtunk mindketten

– emlékezett vissza az önkéntes. Az aktivista azt mondta, hogy a férfi pontosan átgondolta, hogy megtámadja őket, hiszen percek teltek el a fenyegetés és a támadás között. „Hogyha még tovább jön esetleg és nem vesszük észre, és mögöttem áll a baltával közvetlenül, akkor simán a hátamban vágja a baltát vagy nekünk dobja a baltát” – mondta. A teljes történet az alábbi videóban hallható:

Kapcsolódó cikk