A csütörtöki napon Budapesten minden az október 23-i megemlékezésekről szólt - az sem számított túl szokatlannak, hogy a pártok némi aktuálpolitikai felhangot is csempésztek a rendezvényeikbe.
Jövőre országgyűlési választások lesznek, a politikai küzdelem pedig igen kiélezett, úgyhogy mindenki igyekezett kihasználni az alkalmat a saját tábora lelkesítésére: a Fidesz a Kossuth téren tartotta a Békemenet fináléját, a Mi Hazánk a hagyományaihoz hűen a Corvin közben emlékezett meg, a Tisza Párt pedig Nemzeti menetet hirdetett. Magyar Péterék a Deák Ferenc téren gyülekeztek, onnan vonultak a Hősök terére az Andrássy úton keresztül, a menet közben pedig igen impozáns fényképek is készültek a résztvevőkről.
A politikai tömegrendezvények sok eszközzel igyekeznek hatni az emberekre, a vezető politikusok retorikai fordulatain túl is – ebben a tekintetben pedig mind a Fidesz, mind a Tisza Párt kétségkívül megtanulta a leckét. A kormánypárt már-már musicaleket idéző előadást hozott össze a Kossuth téren, korabeli ruházatot idéző jelmezben énekeltek hazafias dalokat a résztvevő művészek, a végén pedig Radics Gigi és Curtis személyében egy még sosem hallott zenei kollaboráció is színpadra került, de azért a Tisza Párt sem akart lemaradni.
Kapcsolódó cikk
Az Andrássy úton járva a Nemzeti menet résztvevői igencsak meglepő jelenetekbe futhattak bele – amit ott láttak, azok tényleg a forradalom napjait idézték. Felborult, lángoló autók az utcán, szovjet címert kivágó fiatalok vonulnak fedezékbe, miközben mindenhol füst látható: kétségkívül hatásos előadást komponáltak, a hozzászólások alapján pedig működött a műsor, a legtöbben elragadtatva nyilatkoztak a látotakkról.
Kapcsolódó cikk
A Békemeneten adott interjút Orbán Viktor anyja, szerinte nem normális, aki kitalálta a zebrákat
