Kapcsolódó cikk

A miniszterelnöknek szerinte fogalma sincs arról, hány százezer gyerek él nélkülözésben. Számonkérte a kormány korábbi ígéreteit is, mint a 2025 elejére belengetett áfavisszatérítést és 100 új gyárat, amelyekről „ma már senki nem beszél, elfújta egy lenge szellő”. A pártelnöknek meggyőződése, hogy Orbán Viktor valótlanságot állított, amikor korábban amerikai védőpajzsról beszélt, majd miután Donald Trump cáfolta őt, a miniszterelnök is elismerte, hogy ilyen nincs. „Ami sárga és a hápog, az kacsa, miniszterelnök úr” – utalt vissza Magyar Orbán egyik korábbi mondására. Külpolitikai téren példátlannak nevezte a kormányfő hallgatását a Beneš-dekrétumok ügyében.

Kapcsolódó cikk

„Azok után, hogy Orbán Viktor a magyarok sírján ugráló elnökjelöltet támogatta, az egyik felvidéki származású jelöltünket pedig leszlovákozta, talán ez nem is olyan meglepő” – fogalmazott. Ígéretet tett arra, hogy nemzetközi szinten fognak fellépni Szlovákia intézkedése ellen, és egy Tisza-kormány külügyminiszterének első feladata az lenne, hogy követelje a dekrétumokról hozott intézkedés visszavonását. Megismételte: ennek hiányában ugyanakkor visszahívnák a szlovákiai magyar nagykövetet. Magyar a saját pártja programjáról azt mondta, „a Tisza a béke kormánya lesz”, amely nem támogatja a háború eszkalációját és a sorkötelezettség visszaállítását sem. Állítása szerint utóbbit korábban csak a Fidesz–KDNP kezdeményezte. A migrációval kapcsolatban közölte: nem támogatják a migrációs paktumot, fenntartanák a határkerítést, és Orbán kormányával ellentétben nem engednének el embercsempészeket. A TISZA emellett nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását sem, amiről szerinte Orbán Viktor ugyancsak valótlanságot állított a sajtótájékoztatóján.

Kapcsolódó cikk

„2024-ben elkezdődött valami Magyarországon, 2025-ben átszakadt a gát, 2026-ban pedig a magyarok vissza fogják venni a hazájukat” – mondta Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint pártja készen áll a rendszerváltásra és a kormányzásra, és azt ígérte, mindent megtesznek azért, hogy Magyarországon a bőség évei jöjjenek el, és kárpótolják azokat, akiket a Fidesz átvert. Magyar arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban arra hívták fel a figyelmet, hogy a „magyar állam nem működik”, ami szerinte a vasúttól az egészségügyig minden szinten látszik. Hozzátette: „2026-ra egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Bemutatjuk, hogy a hazánk hogyan lehetne egy működő és emberséges ország.” A pártelnök felvázolta azokat a kontrasztokat is, amelyek a TISZA kormányát jellemeznék a Fidesszel szemben. Eszerint pártja a magyarokat részesítené előnyben a külföldi és ázsiai vendégmunkásokkal szemben, és a magyar vállalatokat sorolná előre a külföldiek helyett. Az oligarchák helyett a tanárok és orvosok támogatását, stabil forintot, az euró bevezetését és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást ígérte. Hangsúlyozta: a TISZA az adócsökkentés kormánya lenne, amely áfacsökkentést és nyugdíjemelést hajtana végre. A korrupció helyett elszámoltatási hivatalt, a gyűlölködés helyett megbékélést, a „hatvanpusztai és batidai kastélyok” helyett pedig lehetőséget ígér mindenkinek.

Kapcsolódó cikk