Kapcsolódó cikk
Az alapítótárs, Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke a Borsnak elmondta: a közösséget minden nő számára nyitottnak szánják. „Ez nem egy elit klub, ez egy olyan közösség, amelybe mindenkit várunk, aki akár magáért, akár a másikért szeretne tenni” – magyarázta. Hozzátette, céljuk, hogy egy értékteremtő hálózatot hozzanak létre, amelyben a nők egymást segítve tudnak fejlődni és támogatást nyújtani környezetüknek. Marsi Anikó szerint a kezdeményezés egyik legfontosabb alapja a beszélgetés. „Mindig van miről beszélgetni, mindig van téma, mindig van ok arra, hogy ami bennünk van, azt átbeszéljük. Én két fiút nevelek. A fiúkat is mi nők adjuk a világnak, mi próbáljuk őket férfiakká nevelni. Szükség van a férfiakra, nem kizárni akarjuk őket, viszont lássuk be, hogy a gyerekek sokkal több időt töltenek az édesanyjukkal. Ugyanakkor csomó olyan női téma van, amit nem beszélek meg a fiaimmal, viszont meg tudom beszélni például Alexandrával” – fogalmazott a műsorvezető.
Kapcsolódó cikk
A híradós azt is hangsúlyozta, hogy a Női Digitális Polgári Körben nem csupán az alapítótagok osztják meg gondolataikat, hanem a csoporttagoktól is várják a javaslatokat. A felmerülő témákat közösen, adott esetben szakértők bevonásával vitatják majd meg. „Azt gondolom, az visz előre minket, ha sokféle gondolatot tudunk értelmesen, nem agresszívan kifejteni egymásnak” – tette hozzá Marsi Anikó. Szentkirályi Alexandra különösen fontosnak nevezte a mentális egészség kérdését. „Mert bár a mostani világban jó nőnek lenni, elképesztően sok kihívás éri a nőket, sok szerepben kell helytállnunk” – mondta, majd kiemelte: a nők jól-léte nem önző cél, hanem a család és a közösség szempontjából is meghatározó. Az egészségmegőrzés mellett a közösségben helyet kaphatnak a karrierrel, a biztonsággal, a divattal, a sporttal vagy akár a gasztronómiával kapcsolatos beszélgetések is.
Kapcsolódó cikk
