884 milliárd forint értékben írt ki közbeszerzéseket vasútfejlesztésre a kormány október végén olyan paraméterekkel, amelyek nem kedveznek Mészáros Lőrinc cégeinek – írja a Szabad Európa szakmai forrásokra hivatkozva.
A vasúti fejlesztésekért és az ezekkel kapcsolatos közbeszerzésekért két minisztérium felelős, a Nemzetgazdasági-, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium. A lap forrásai szerint az NGM-ben „egyértelművé tették, hogy Mészáros Lőrinc céges érdekeltségeit nem akarják a reptéri vasúti koncesszió fővállalkozói között látni” – és ehhez hasonló lehet a hozzáállás Lázár János minisztériumában is.
Kapcsolódó cikk
Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed
„A szóba jöhető, komolyan vehető cégek maguk is a hátuk közepére kívánják, hogy egy ilyen nagyságrendű, bonyolult beruházásban Mészáros Lőrinc vállalkozásaival kelljen huzakodniuk” – mondta egy informátor a Szabad Európának.
A reptéri vasút építését október végén jelentette be Lázár János és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter A tervek szerint 27 kilométernyi új vasúti pályát építenek Kőbánya-Kispest és Monor között, amelynek egy része a föld alatt futna. A teljes beruházásra 2,5 millárd eurót fordítana a kormány, ebből a reptéri vasút megépítése egy milliárdot (nagyságrendileg 400 milliárd forint) tenne ki. Ez azonban csak a megépítés költsége lenne, hiszen az építés és üzemeltetés koncesszióban történne, a nyertesnek 30 évig kellene még üzemeltetnie a létesítményt. A Szabad Európának több szakmai forrás is azt mondta, hogy tőkeerős, megfelelő szakértelemmel bíró koncesszor ekkora nagyságrendnél egyszerűen „nem akar még külön Mészáros Lőrinc cégeivel vesződni”.
Kapcsolódó cikk
Mindenki erre volt kíváncsi, Várkonyi Andrea most kimondta a házasságukról Mészáros Lőrinccel
A Mészáros-cégekkel szembeni bizalmatlanság mögött korábbi nagyberuházások problémái állnak. A GSM-R2 vasúti informatikai fejlesztésnél a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló R-Kord Kft. máig nem fejezte be teljesen a munkát, a lap szerint több alvállalkozót nem fizetett ki, a MÁV pedig a minőséget kifogásolta jegyzőkönyvekben. Az ügyben rendőrségi nyomozás is folyik, mert több szakaszt valótlan tartalmú jegyzőkönyvek alapján adtak át.
Egy másik esetben, az új Belgrád–Budapest vasútvonal építésében a V-Híd Zrt. volt érintett. A kivitelezés során Mészáros cége és a kínai partnerek között folyamatosak voltak a konfliktusok a biztosítóberendezés típusáról és a munka minőségéről, ami miatt a V-Híd egy időre le is vonult az építkezésről. A beruházás finisében már felmerült, hogy „kiteszik” a céget az építkezésből, ám erre végül nem került sor, mert a V-Híd vállalta, hogy „rohammunkában” mindent kijavít. A költségek az eredeti 470 milliárdról már 800 milliárd forint környékére nőttek.
Egy vasúti cégvezető szerint „ezek közszájon forgó esetek a szakmában, így érthető, hogy csak az dolgozik velük, akinek nagyon muszáj”.
Kapcsolódó cikk
A Szabad Európa szakmai forrásai szerint ezek is szerepet játszhattak abban, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium lehetőleg a Mészáros-érdekeltségek nélkül képzelné el a következő évek vasúti beruházásait. Érdekesség, hogy az október végén kiírt hat közbeszerzésen a nyertesek legfeljebb tízszázalékos haszonnal dolgozhatnak, és nem számolhatják el utólag az anyagköltségek drágulását. A lap megjegyzi, hogy a tízszázalékos haszon töredéke annak a gyakran 30%-os árrésnek, amivel a Mészáros-cégek dolgozni szoktak. Az pedig, hogy „a kivitelező rendelkezésére álló és a kivitelezéshez felhasznált anyagok esetében az árváltozás nem számolható el” a lap forrásai szintén egyértelműen „a Mészáros-érdekeltségekkel szemben hozott intézkedésnek” minősítették.
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn a hvg-nek nyilatkozva kijelentette, hogy amennyiben Mészáros Lőrinc cégei nem fogadják el a tízszázalékos árrést és nem fizetik ki időben az alvállalkozóikat, kizárhatják őket az állami beruházásokból.
A szigorú feltételek között szerepel még az is, hogy a közbeszerzések nyertesei biztosíték nélkül legfeljebb 250 millió forint előleget vehetnek fel.
Kapcsolódó cikk
Nagy az öröm: Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea csókkal ünnepelte Orbán Viktort – Fotók
Bár a Szabad Európának egy név nélkül nyilatkozó szakpolitikus azt mondta, „ez inkább Lázár János politikai játszmája, amiben látszólag nagyon keményen fellép Mészáros Lőrinccel szemben, de közben az ÉKM egész jól elvan a Mészáros-cégekkel”, több forrás szerint elképzelhető, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium hozzáállásában is „trendforduló tapasztalható”.
Mészáros Lőrinc egyébként az Indexnek tagadta, hogy bármelyik alvállalkozója bajban lenne. A helyzet azonban a Fidesz számára is kellemetlen, mivel a pénzükre váró kisvállalkozók nem a leglelkesebb támogatók.
A lap forrásai szerint kormányzati körökben komolyan felmerült, hogy Orbán Viktor a választások után annak eredményétől függetlenül „megszabadul” a leggazdagabb magyartól, és másra bízza majd a Fidesz gazdasági hátországának irányítását.
Kapcsolódó cikk
„Észnél kellene lennie” – Beleállt Mészáros Lőrincbe Székesfehérvár fideszes polgármestere
