Németh Zsolt, az MTVA Hírigazgatóságának Pitbull becenevű csatornaigazgatója szerdán állománygyűlést tartott, amelyen elmondta: az ő megítélése szerint az új kormány lecseréli majd az MTVA vezetését, az új vezetés új emberekkel tölti meg az állományt, létszámleépítés várható, és a fizetések is csökkenhetnek. Addig azonban – ameddig ő hivatalban van – marad a cenzúra és a kézi vezérlés. Ezt két jelenlévő forrás is megerősítette. „Aki nem bírja már ezt az egy hónapot, menjen el szabadságra” – mondta a csatornaigazgató, becslése szerint ugyanis nagyjából ennyi idő alatt alakul meg az új Tisza-kormány.
Kapcsolódó cikk
A dolgozók egyike megkérdezte: számíthatnak-e ezután is olyan „okosságokra”, mint ami legutóbb történt? Magyar Péter szerda reggeli élő interjújából készült tudósításból ugyanis ki kellett vágniuk azt a részt, amelyben a Tisza Párt elnöke Rogán Antalról és Várhegyi Attiláról beszélt. Németh Zsolt válasza egyértelmű volt: igen. Arra kérte a munkavállalókat, hogy „ne hecceljék egymást”, és éljék ki egymáson a választási eredmény okozta örömüket vagy fájdalmukat.
„Egy kifizetőhely vagyunk"
Egy MTI-nél dolgozó szerkesztő a lapnak elmondta: Németh Zsolt az állománygyűlésen azt bizonygatta, hogy tőle már nem megy felfele publikálandó anyag ellenőrzésre – a szerkesztő szerint azonban ez nem igaz. Számtalanszor előfordult, hogy a csatornaigazgató csak öt-hat órával később küldte vissza az ellenőrzésre elküldött cikkeket. Sejtése szerint valamilyen államtitkárságra továbbították ezeket, ahol eldöntötték, publikálhatók-e.
Kapcsolódó cikk
Az úgynevezett egyeztetésköteles témák rendszere a 2022-es választás előtt már megírt állapotokhoz képest semmit sem változott – erősítette meg a szerkesztő. Az ilyen témákban írt cikkeket a kiadási joggal rendelkező szerkesztőknek is el kell küldeniük a főszerkesztő-helyetteseknek, akik tovább küldik a hírigazgatóknak. Ilyen téma a papi pedofília, a homoszexualitás, az orosz-ukrán háború és a migráció – „minden, ami nem vet túl hízelgő fényt az Orbán-kormányra.”
„Egy kifizetőhely vagyunk” – foglalta össze az MTI-szerkesztő. Elmondása szerint magas pozíciókba olyan embereket raktak, akik gyakorlatilag nem csinálnak semmit – kizárólag az számít, hogy legyen jól fizető szerződésük, kirúgni pedig nem lehet őket. „Megjelent az ajtóban valaki, hogy ide küldték, mostantól itt fog dolgozni” – mesélte.
A stúdió előtt ünnepeltek és tapsoltak Magyar Péternek és a kormányváltásnak az MTVA dolgozói
Miközben a csatornaigazgató a cenzúra folytatásáról tájékoztatta a dolgozókat, a stúdió előtt egészen más hangulat uralkodott. Magyar Péter szerda reggeli interjúja alatt takarítók, technikai emberek és irodisták tömege állt az üveg mögött – ilyenre korábban nem volt példa. Egy jelenlévő forrás szerint a dolgozók 80-85 százaléka már régóta ellenzéki érzelmű, és a választási győzelem után sokan fellélegeztek. Magyar Péter a stúdióból kilépve tapsolást kapott az előtérben várakozó dolgozóktól, majd rövid beszédet tartott azoknak, akik „nem jókedvükből” dolgoztak a közmédiában.
Kapcsolódó cikk
Németh Zsolt az állománygyűlésen azt is elmondta: nem érti pontosan, hogyan szeretné a Tisza Párt felfüggeszteni az MTVA hírszolgáltatását – de biztatónak tartja, hogy Magyar Péter kiemelte, törvényes keretek között szeretnének eljárni. Hozzátette: ő örülne a legjobban, ha nem kellene hírt adni – de a hatályos jogszabályok szerint a közmédiának hírszolgáltatási kötelezettsége van.
A Pitbull becenevű csatornaigazgató elmondta az MTVA dolgozóinak, hogy marad a cenzúra – miközben a stúdió előtt a dolgozók nyolcvan százaléka ünnepelt.
Az MTVA szerdai napja két párhuzamos valóságot mutatott egyszerre. Az egyik teremben állománygyűlés zajlott, ahol a csatornaigazgató közölte: még egy hónapig minden marad a régiben, a Rogán-részt ki kell vágni, és aki nem bírja, menjen szabadságra. A folyosón ugyanakkor takarítók és irodisták tapsoltak a leendő miniszterelnöknek, aki megállt és azt mondta: ennek rövidesen vége lesz. A két jelenet között ugyanaz az épület volt – és körülbelül egy hónap.
Kapcsolódó cikk
„Ha nem ölnek meg, megnyerem” – Magyar Péter legsötétebb félelmei láttak napvilágot!
