„Ismerem Orbán Anitát. Régebben sokat házalt nálam az amerikai demokratákhoz (=Trump ellenfelei) fűződő állítólagos kapcsolataival, és nagy nyugati energiacégek érdekében lobbizva arra próbált rávenni, hogy ne vásároljunk több olcsó orosz gázt” – írta Szijjártó Péter közösségi oldalán szombaton, miután a Tisza Párt bejelentette új külügyi vezetőjét.
A külügyminiszter bejegyzése azért is érdekes, mert Orbán Anita állítása szerint 2020-ban az Orbán-kormány felkérésére pályázott a NATO főtitkárhelyettesi posztjára. Az RTL Híradó birtokába került egy levelezés, amely a külügyminisztérium több, magas rangú dolgozója között zajlott ebben az ügyben. A levélváltás tárgya: ASG ESC, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy biztonsági kihívásokért felelős főtitkárhelyettes.
Kapcsolódó cikk
Magyar Péter: Lázár János túlment minden határon, takarodjon a közéletből!
Az egyikük arról írt, hogy miniszterünk támogatja Orbán Anita jelölését a főtitkárhelyettesi posztra, később pedig arról, hogy „a NATO-képviselet elkezdett összeállítani neki egy csomagot”. Egy hónappal később, a kiválasztási folyamat aktuális állása kapcsán egy olyan levelet is idéz az RTL.
A levélben ez állt: „gratulálok és tovább drukkolok. Innentől kezdve már csak dicsőséggel lehet távozni a pályáról, függetlenül attól, hogy megnyered, vagy sem.”
Kapcsolódó cikk
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a szombati bejelentés után azt írta Orbán Anitáról, hogy „egy Bajnai Gordon udvartartásához tartozó kellemes ügynök”, Magyar Péter Tisza-elnök szerint viszont a kormánypárti politikusok sorra rúgják az öngólokat.
Az RTL megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amely válaszában azt közölte: azért támogatták Orbán Anita jelöltségét öt éve, mert akkor egyetértett a kormány politikájával – derül ki Zalavári Noémi, az RTL riporterének Facebookon közzétett videójából.
A HVG-nek nyilatkozó diplomaták szerint a Tisza Párt új igazolása széles látókörű, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a diplomácia világa mellett kiismeri magát az üzleti életben, s bár még nem rendelkezik elég külügyi tapasztalattal, fel fog nőni a feladathoz.
Közben előkerült egy régebbi videó is Orbán Anitáról, amely pellengérre állítja az angoltudását:
Kapcsolódó cikk
Kiderült, Kapitány Istvánt mivel bízta meg Magyar Péter, és miért tüntette ki Szijjártó Péter
