Kapcsolódó cikk
Török Gábor szerint utoljára Horn Gyula, az MSZP egykori pártelnöke követett ilyen stratégiát az 1998-as kampányban, amikor folyamatosan a Fidesz akkori programját (7 százalékos gazdasági növekedés, adócsökkentés stb.) próbálta meg hitelteleníteni. A Horn–Orbán-vitán is ezzel próbálkozott az akkori miniszterelnök, és folyamatosan kétségbe vonta az ellenzéki párt ígéreteinek realitását, megalapozottságát. „Ma a Fidesz persze nagyon másképp csinálja: nem az ellenzéki ígéretek megvalósíthatóságáról beszél, és azokról tervez konzultációt indítani, hanem a Tisza által cáfolt állítólagos adóemelési terveket erősíti fel minden lehetséges fórumán. Ugyanakkor a mechanizmus mégis hasonló: az ellenzéki párt programjáról szóló beszéd – miközben az adóemelés vádja természetesen veszélyes és ártalmas a Tisza számára –, még ebben a formában is segítséget nyújt Magyar Péter pártjának” – fogalmazott az elemző.
Kapcsolódó cikk
Török Gábor úgy vélte, a Fidesz akciója miatt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nagyobb figyelem mellett mondhatja el saját programját. Ráadásul indirekt módon a Fidesz is azt üzeni az ellenzéki párt programjáról való beszéddel, hogy elképzelhetőnek tartja a Tisza Párt kormányra kerülését. Hozzátette: ez minden „kormányszűz” pártnak óriási ajándék. „Nem véletlen, hogy 2014-ben (rezsicsökkentés), 2018-ban (migráció) vagy 2022-ben (háború) sem az akkori ellenzék programjára, választási ígéreteire koncentrált a Fidesz. Ha tehát tartalmilag nem is, de ennyiben megállhat az 1998-as párhuzam” – jegyezte meg a politikai elemző.
Kapcsolódó cikk
