Orbán Viktor leköszönő miniszterelnököt a Képviselői Irodaház bejáratánál érte el az RTL stábja hétfő reggel, miközben a Fidesz-frakció alakuló ülésére tartott. A riporter többször is feltette a kérdést: miért nem mondott le a pártelnökségről, hiszen a választás napján azt ígérte, nagy vereség esetén lemond. Orbán a válaszon nem változtatott: „Még nincs döntés a pártelnökségről, az országos választmány a héten ülésezik, mindent ott fog eldönteni a Fidesz.” Majd amikor a riporter rákérdezett arra is, miért nem veszi fel a mandátumát, amikor korábban azt mondta, bárhogy alakul a kormányzat sorsa, képviselőként folytatja – Orbán röviden felelt: „Igen, de úgy látom, hogy máshol van rám szükség.” Ezután elsietett.
Kapcsolódó cikk
Orbán Viktor nagy bejelentése – visszaadja a mandátumát, Gulyás Gergely lesz a frakcióvezető
Ez a két mondat sokat elárul. Orbán Viktor kevesebb mint egy éve, 2025 tavaszán még azt mondta, parlamenti képviselőként szeretne nyugdíjba menni. Most, a vereség után egyetlen mondattal söpörte félre ezt az ígéretet – és a pártelnökségről való lemondás kérdésére sem adott érdemi választ, csupán az eljárásra hivatkozott. Lakner Zoltán politológus szerint ezzel Orbán nem azokat csapja be, akik ellene szavaztak, hanem azokat, akik rá – elvégre nekik ígérte, hogy ott lesz a parlamentben. Török Gábor elemző szerint a lépés azt üzeni: a Fidesz elnöke egyelőre nem áll készen arra, hogy megértse a választási vereség valódi súlyát.
Gulyás frakcióvezető, Lázár egy évre, Orbán Viktor sehova
Miközben Orbán kijátssza az időt, a Fideszen belül már zajlik az átrendeződés. A hétfői frakcióülésen döntenek arról, ki ül be a parlamentbe a 42 listás és 10 egyéni mandátum közül – Orbán Viktor szombaton bejelentette, hogy ő nem. A frakció vezetője Gulyás Gergely lesz, a leköszönő Miniszterelnökség-vezető miniszter, aki most az ellenzéki frakcióvezető szerepébe lép át. A hétvégén többen is bejelentették mandátumvisszaadásukat: Bánki Erik, Kósa Lajos – aki 36 éves parlamenti pályafutásának vetett ezzel véget – és Semjén Zsolt is visszaadja mandátumát, akárcsak Latorcai János és Soltész Miklós.
Kapcsolódó cikk
Kezdődik az elszámoltatás: Megindult az eljárás Orbán Viktor családjának bányája ellen
Lázár János ezzel szemben egy köztes megoldást választott: úgy tűnik, csak egy évre ül be az Országgyűlésbe.
Kapcsolódó cikk
Ez a döntés önmagában is sokatmondó: Lázár nyitva hagyja az ajtót egy esetleges pártvezetői szerepre, de nem kötelezi el magát hosszú távra a parlamenti munkában – egy olyan ember logikája ez, aki kivár, és nem akarja elégetni a hidakat.
A Fidesz hétfői frakcióülése megmutatja, kik azok, akik maradnak – de a valódi kérdés az, hogy az országos választmány és a júniusi tisztújítás után kik lesznek azok, akik valóban irányítanak.
A pártelnökség kérdése tehát nyitott marad a hétig – legalábbis formálisan. A gyakorlatban Orbán Viktor szombati Facebook-videójában már jelezte az irányt: az elnökség azt javasolja, hogy a Fidesz elnökeként folytassa, és ha a kongresszus megtiszteli bizalmával, készen áll a feladatra. A választmányi ülés és a júniusi tisztújítás így inkább a formalitás menetrendje, mint valódi bizonytalanság – hacsak a Fideszen belül nem jelenik meg az a fekete hattyú, amelyről az elemzők az elmúlt napokban egyre többet beszélnek.
Kapcsolódó cikk
Orbán Viktor nem hajlandó szembenézni az igazsággal? Dull Szabolcs kíméletlen elemzése
