A német kormány szerint semmifel sem menthető fel Vlagyimir Putyin által vezetett orosz kormány támadása Ukrajna ellen.

Németország is lezárja légterét az orosz gépek előtt az Ukrajna elleni orosz támadás miatt. Vasárnap délután három órától rendelik el a repülési tilalmat, a légtérzárlat három hónapig érvényes – írja az MTI, amit az Index szemlézett.

A humanitárius segélyrepülések mentesülnek a tilalom alól. Berlin szerint az ukrajnai háború Vlagyimir Putyinorosz elnök műve, akit háborús uszítónak és agresszornak neveztek nyilatkozatukban.

A német kormány szerint Putyin támadása Ukrajna ellen semmivel sem igazolható, és sérti a nemzetközi jogot; Berlin pedig mindent megtesz azért, hogy segítsen az agresszió miatt szenvedő ukrajnai embereknek.

Mint nemrég beszámoltunk ebben a cikkünkben, egy testbeszéd-szakértőt kért fel, hogy elemezze Putyin beszédét. Úgy vélte, egy “James Bond-gonosz” visszafogott, ám dermesztő fenyegetését sugallja.