Törökország kilépése az Isztambuli egyezményből veszélyes üzenetet küld a világnak – írta Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke vasárnapi közleményében, miután az ankarai vezetés szombaton úgy döntött, hogy kilép a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott nemzetközi megállapodásból.
Mélységesen sajnálják, hogy Erdogan kivezette Törökországot az egyezményből
ARecep Tayyip Erdogan vezette kormánypárt korábban többször bírálta az egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést, írja a CNN.
Borrell felhívta Törökország figyelmét, hogy az isztambuli egyezmény célja, a nők és a lányok alapvető jogi védelmének biztosítása az egész világon, különösen a járvány idején, amikor a nemi alapú erőszak egyre fokozódik.

“Mélységesen sajnáljuk és értetlenkedésünknek adunk hangot, hogy Törökország kilép ebből az Isztambul által fémjelzett megállapodásból. Ez a döntés veszélyeztetheti a nők és lányok törökországi védelmét és alapvető jogait” – hangsúlyozta.Reményét fejezte ki, hogy a török vezetés visszavonja a határozatot, és újra együttműködik az EU-val a nők és lányok jogainak védelmében, “amely az emberi jogok, a béke, a biztonság és az egyenlőség alapvető eleme a 21. században.”
Törökország volt az első, amely ratifikálta az Isztambuli egyezményt
Az Európai Tanács főtitkára, Marija Pejcinovic Buric szerint az ankarai vezetés határozata óriási kockázatot jelent a nők és lányok védelméhez kapcsolatos erőfeszítésekre, Európa-szerte és azon is túl.
Kapcsolódó cikk
Félmeztelenül tiltakoztak az Extinction Rebellion aktivistái nőnapon
Az isztambuli egyezmény 34 európai országra terjed ki, és széles körben meghatározónak tekintik azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek célja a nők és a lányok megvédése a társadalmunkban nap mint nap elszenvedett erőszaktól – hangsúlyozta.
2011 májusában, Isztambulban nyitották meg a csatlakozás lehetőségét a strasbourgi, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács által megalkotott nemzetközi egyezményhez. 2012-ban Törökország volt az első, amely ratifikálta a határozatot.
Kapcsolódó cikk
Nicole Kidman: „Csak rajtunk múlik, hogy megszűnjön a családon belüli erőszak”
