Ezúttal Gulyás Márton kérdezte Menczer Tamást Debrecenben, a háborúellenes gyűlés előtt, a kormánypártok kommunikációs igazgatóját. Ő pedig immár nem először, most is a lényegre tapintva válaszolt.

„Elsőként arról szeretném kérdezni, hogy Panyi Szabolcs írta meg azt, hogy Magyarországon az orosz követségen most már hetek óta GRU-ügynökök dolgoznának azon, hogy besegítsenek Orbán Viktornak a választásba. Vizsgálták-e ezt az értesülést, vagy esetleg tudtak-e korábban erről?” – tette fel a kérdést a Partizán alapítója, Gulyás Márton.

„Gulyás úr, van egy életveszélyes fenyegetés a magyar miniszterelnök ellen, nem tudom, tudja-e. Ez nem érdekli? Életveszélyesen megfenyegette az ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és ezzel az egész országot” – vágott vissza Menczer.

„Több kérdéssel is készültem és fogom erről is kérdezni. De először orosz ügynököknek a jelenlétéről szeretnék beszélni” – mondta Gulyás.

„Igen, azt látom és hallom és úgy látom, hogy az, hogy életveszélyesen megfenyegették a magyar miniszterelnököt, ez önnél nem ér meg egy első kérdést, ami pedig nem egy hétköznapi dolog, példa nélküli, rendkívüli és elfogadhatatlan. Az, amit ön csinál a kérdésével kapcsolatban az egy ócska figyelemelterelés arról, hogy Zelenszkij fenyeget és zsarol és egy tiszás bábkormányt akar Magyarország élén” – magyarázta Menczer.

De ezt mi nem fogjuk hagyni, ahogyan a miniszterelnök elmondta, nem engedünk sem a zsarolásnak, sem a fenyegetésnek, erőből törjük le az ukrán olajblokádot, és nem engedjük, hogy az ukránok embere legyen a miniszterelnök. Az a téma, amit ön említ, az a kérdés.

„A második kérdésemre kérdés nélkül is válaszolt. Válaszoljon az elsőre is” – mondta Gulyás, mire Menczer visszavágott: „Arra is válaszoltam, ez egy ócska figyelemelterelés arról, hogy Zelenszkij zsarol és fenyeget.”

A kommunikációs igazgató reagált az ukrán pénzszállító autó ügyében is. Szerinte „a titkosszolgálatok és illetékes hatóságok minden külső beavatkozást elhárítanak, ezt láthattuk tegnap is, amikor elfogták az ukrán aranykonvojt. Van aranybudi Ukrajnában, van arany konvoj, kíváncsiak vagyunk ez a pénz kié, hová vitték.”

Az Oschadbank álláspontja szerint nincs jogalap a pénzszállító járművek és a kísérő személyzet feltartóztatására, akik rutinszerű szállítást végeztek. A teljes körű invázió kezdete óta a devizát és a banki nemesfémeket kizárólag szárazföldön szállítják. Az ilyen szállításokat az a bank pénzszállító járművei hetente végzik.

Mint közleményükben írják az ukrán vállalat rendelkezik a nemzetközi szállításhoz szükséges engedéllyel, amelyet az Ukrán Állami Közlekedésbiztonsági Szolgálat adott ki. Az Oscsadbank takarékpénztár követeli illegálisan lefoglalt vagyonának és értékeinek visszaadását.