Kapcsolódó cikk

A politológus szerint a Demokratikus Koalíció teljesítménye sem kiemelkedő. „Nem tudom, kinek és mennyire meglepetés, de a DK még Budapesten sem jeleskedik, egyelőre az egész országot nézve csak 4 jelöltjük adta be az ajánlásokat” – írta Török, hozzátéve, hogy a többi pártnak egyelőre „se híre, se hamva”. Bár az elemző megjegyzi, hogy a jelölteknek még két hetük van, és sok minden történhet, egy következtetést már levont a jelenlegi helyzetből.

Kapcsolódó cikk

„Az talán már most látszik, most érzékelhető, hogy a Fideszen és a Tiszán túl a többi pártnak a 71 darab sikeres jelöltállítás is nehéz küszöbnek tűnik – pedig ez csak 35.500 aláírást igényel országosan” – állapította meg a bejegyzésében. Az országgyűlési választás hivatalos kampánya és az ajánlásgyűjtés február 21-én indult. Az egyéni jelölteknek körzetenként legalább 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük, amit legkésőbb március 6-án 16 óráig kell bejelenteniük. Országos listát az a párt állíthat, amely legalább 14 vármegyében és a fővárosban, összesen minimum 71 egyéni választókerületben tud jelöltet állítani. Az országos listák bejelentésének határideje március 7. A kampányrajt után a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt is azt közölte, hogy mind a 106 körzetben teljesítették a feltételt. A kormánypárti kommunikációban 196 ezer, a Tisza Párt esetében 110 ezer ajánlásról esett szó, míg Magyar Péterék 200 ezernél is több aláírásról beszéltek. A Nemzeti Választási Iroda ugyanakkor jelezte, hogy ezek az adatok a leadott ajánlóívek számából származó becslések, és nem azonosak az érvényes ajánlások számával, amiről nem is vezetnek összesített, hivatalos statisztikát. A gyűjtés gyorsasága politikai üzenetértékkel bír, egyfajta erődemonstráció, de önmagában nem jelent választási előnyt.

Kapcsolódó cikk