A vándormadarak segíthetik a növényeket az éghajlatváltozás hatásaival való megbirkózásban
Az északi irányú szétszórást csak kis számú vándormadárfaj végzi, amelyek egy részére fenyegetést jelent a vadászat, írja a tanulmány.
Látogatás a Hajnalpír Országában – Fotókiállítás a Koreai Császárság végnapjaiból
Bozóky Dezső 1908-ban járt a Koreai Császárságban.
Az EP megszavazta az abortusztörvényt, a nők szexuális és reproduktív jogairól szóló jelentést
A KDNP EP-képviselője szerint az egészségpolitikával és oktatással kapcsolatos iránymutatások a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak.
Málta és néhány sziget a brit kormány zöld utazási listájára kerül, Magyarország továbbra is „sárga”
Magyarország a sárga zónába került.
A 120 éves magyar filmet ünneplik a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Káel Csaba hangsúlyozta, hogy a fiatal generációk érdeklődését fel kell kelteni és elérhetővé kell tenni számukra a magyar filmeket.
A kozmikus hajnal 250-350 millió évvel az ősrobbanás után következett be
A NASA új űrteleszkópjával 13,5 milliárd évre lesz képes visszatekinteni.
BBC: Prataszevics és barátnője a börtönből házi őrizetbe kerültek
A vádat nem ejtették az újságíró és barátnője ellen.
A Lego csoport újrahasznosított műanyagból készült kocka prototípusát mutatta be
A Lego folyamatosan új anyagokkal kísérletezik a fenntarthatóság érdekében.
Kiállításokkal emlékezik Ernesto Sabatóra a Cervantes Intézet
Ernesto Sabatót halála után az El País „az argentin irodalom utolsó klasszikus írójának” titulálta.
Egyre aggasztóbb a helyzet: Franciaországban már 10 százalékra emelkedett a delta variáns aránya az új esetekben
Franciaországban megtorpant az oltási hajlandóság, miközben egyre jobban terjed a delta mutáns.
Uniós biztos: a szexuális és reprodukciós egészséghez való jog alapvető emberi jog
Dalli véleménye szerint a szexuális oktatás hiánya ahhoz vezet, hogy „a fiatalok pornót néznek, ami ijesztő és egészségtelen képest fest a nemiségről.”
Cápatámadás 3000 évvel ezelőtti áldozatának maradványait találták meg
A férfi holttestét a támadást követően hamar megtalálhatták, és a közösségi temetőben temették el.
Értetlenül állnak a tudósok is a kínai elefántcsorda vándorlása előtt
Kína azon kevés helyek egyike a világon, ahol a vadon élő elefántpopuláció nő a sikeres fajmegőrzési erőfeszítéseknek köszönhetően.
A kávézás csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát
Még az instant kávé is csökkenthette a májbetegség kialakulásának kockázatát.
Tízmillió négyzetméternyi napelemmel csökkentené Budapest károsanyag-kibocsátását a városvezetés
A város klímastratégiájában megfogalmazott célok szerint tíz éven belül a budapesti lakások egyharmada energetikai korszerűsítést hajt végre.
Minden alkotás csak egy lopható ötlet? A MOME és a Szellemi Tulajdon Hivatala megállapodást írt alá
A megállapodás alapján az SZTNH közreműködik a szellemitulajdon-védelmi ismeretek oktatásában, ezzel párhuzamosan a MOME bekapcsolódik az idén 125 éves hivatal vizuális kommunikációjába.
A Pfizer izraeli képviselője szerint oltóanyaguk hatékony az indiai vírusváltozattal szemben is
Izraelben elkezdődött a negyedik hullám.
Az EP jóváhagyta a 2050-re kibocsátássemleges célokat kitűző klímavédelmi rendeletet
A jóváhagyott rendelet az átmeneti időszakra jogi kiszámíthatóságot biztosítva azt célozza, hogy 2050 után az unió kevesebb szén-dioxidot bocsásson ki, mint amennyit kivon a légkörből.
Az Afrikai Unió betegségmegelőzési központja szerint a kontinens vesztésre áll a koronavírus-járvánnyal szemben
„A harmadik hullám olyan hevességgel érkezett, amire több ország nem tudott felkészülni.”
Cannes 2021: Többségében nők a tagjai a versenyprogram nemzetközi zsűrijének
A Cannes Filmfesztivál történetében idén harmadszorra többségben vannak a női zsűritagok.
Izraelben erősödik a koronavírus-járvány, a gyerekek robbantották be
A miniszterelnök, Naftali Bennett arra kérte az izraelieket, hogy ne menjenek külföldre nyaralni idén.
Rusznák Andrást, Gulácsi Tamást és Fándly Csabát jelölték Kaszás Attila-díjra
A díj odaítélése példaértékű, hiszen a magyar színjátszás közösségei, társulatai jelölnek egy-egy színművészt maguk közül, majd a jelöltek választják ki azt a hármat, akik közül a díjazottat a közönség szavazza meg.
MSZP: kapjanak mentális poszt-Covid-felkészítést a pedagógusok!
Egy kutatás adatai szerint Magyarországon minden ötödik gyermek szorong és boldogtalan, minden tizediknél pedig konkrét problémákra utaló tüneteket okozott a járvány, ezért is javasolta az EP közegészségügyi kérdésekben illetékes bizottságának tagjaként, hogy az unió növelje meg jelentősen a társadalom mentális egészségének felmérésére és fejlesztésére fordított forrásokat.
EY: biztonságukat és egészségüket féltik a legtöbben a megnövekedett internethasználattól
A megkérdezettek több mint fele kevesebbet használná okostelefonját.
Minden idők legdrágább kínai filmje is bemutatkozik a cannes-i filmfesztiválon: Jön a The Battle at Lake Changjin
A kínai produkció 200 milliós költségvetése jóval felülmúlja Sam Mendes 1917 című filmje (95 millió dollár) és Christopher Nolan Dunkirk című filmje (150 millió dollár) produkciós költségeit.
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílik kiállítás a Capa Központban
A Szigetbecsén megélt természetközelség egész pályafutása alatt nagy hatással volt a fotóművészre.
Az Amazon a világ legértékesebb márkája, már harmadik éve
Zsinórban harmadszorra nyerte le a címet.
MEOSZ: a fogyatékossággal élő hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban továbbra is egy százalék alatt van
Továbbra is rossz az egyetemek akadálymentesítettsége, ezért sokszor gondot okoz az érintetteknek eljutni a szemináriumokra, a könyvtárba vagy a kötelező gyakorlati helyszínekre.
Autómentessé kell válniuk az élhetőség érdekében a jövő városainak
A jövőbeni várostervezésnek magában kell foglalnia a gépkocsitól való függőség csökkentését, ösztönzést a kevesebb és rövidebb autóút megtételére, bátorítást a gyaloglásra és kerékpározásra, amelyeknek a helyi közlekedés elsődleges módozataivá kell válniuk.
Zöld kezdeményezésekkel és design workshopokkal is készülnek a Hello Planet startup designtáborban
A résztvevő fiatalok inspiráló, zöld kezdeményezéseket és vállalkozásokat ismerhetnek meg, valós startup ismereteket szerezhetnek interaktív foglalkozásokon, valamint design workshopokon dolgozhatják ki terveiket.
Próbaásatás, divattörténet és gramofon is várja a látogatókat Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhely is csatlakozik a nagyszabású országos programsorozathoz, a Múzeumok éjszakájához.
A kényszerű zárás után szélesre tárja a kapukat az idei PIM Nyári Fesztivál
Az érdeklődők irodalmi sétákon fedezhetik fel a Margitsziget tájtörténeti és kertművészeti emlékeit, megidézhetik Ady Endre személyes Budapestjét vagy barangolhatnak az Édes Anna regénybeli utcáin.
A társadalmi sokféleség és az inkluzivitás közötti kapcsolatokat vizsgálják az idei Design Világnapon
Az idei rendezvény fókuszában a diverzitás áll, a közreműködő designerek és szervezetek munkájuk, a társadalmi sokféleség és az inkluzivitás közötti kapcsolatokat vizsgálják.
Orbán Viktor: Jankovics Marcell megmutatta, miért harcolunk
Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke búcsúbeszédében hangsúlyozta: emberfeletti alkotások létrehozója, felfoghatatlan nagyság távozott.
Kazinczy Ferencet bemutató állandó kiállítás nyílt a Magyar Nyelv Múzeumában
A magyar nyelv megújítója állandó kiállítást kapott a Magyar Nyelv Múzeumában.
Márton Joci a Partizán transzexkluzív politikáját bírálta a Nádasdy Ádámmal készült interjújuk kapcsán
Márton Joci szerint a Partizán csapdába sétáltatta Nádasdy Ádámot.
Az Így vagy tökéletes film díszbemutatójával kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál
Öt magyar film is a fesztiválon, Veszprémben fog debütálni.
Vera Jourová: olyan Európában hiszünk, amely elfogadja a sokszínűséget
Hatalmas európai felháborodást keltett a magyar melegellenessé módosított pedofiltörvény.
A hongkongi kormányzó védelmébe vette az Apple Daily hongkongi lap elleni intézkedéseket
A lap alapítója már tavaly óta börtönben van.
Cannes 2021: Mészáros Márta Napló gyermekeimnek filmje a restaurált alkotások válogatásában
1984-ben a zsűri nagydíjával jutalmazták Mészáros Márta filmjét, idén ismét meghívták.
Csöbör Katalin: a vakcinának nincs nemzetisége, se ideológiája, csak hatékonysága
A képviselő az uniós oltási igazolványok és az alapvető szabadságjogok összefüggéséről szóló vitában kiemelte: nem helyes válogatni a vakcinák között, így az EU-tagállamoknak el kell fogadniuk az unióban alkalmazott és biztonságosnak, hatékonynak bizonyult valamennyi oltóanyagot.
Kormány: Magyarország a szomszédos országok határ mentén lakóinak is felajánlja a védőoltást
A határmenti régiókban élő külföldi állampolgárok is jöhetnek oltakozni Magyarországra.
Az École de Paris művészcsoport szobraiból nyílik kiállítás a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában
A szobrokat most láthatjuk először.
Thomas Müller focizó gyerekeknek szóló könyve már magyarul is olvasható
Müllertől hiteles és autentikus tanácsokat kaphatnak a focistapalánták.
A verseké lesz a főszerep a Bajor Gizi Színészmúzeumban a Múzeumok éjszakáján
A programokon kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt.
Rembrandt Éjjeli őrjárat festményét mesterséges intelligencia egészítette ki
Így az amszterdami Rijksmuseum egyik főattrakciójának számító festményt teljes pompájában lehet már megtekinteni.
A fiatal nemzedékre bízzák II. Erzsébet királynő platinajubileumára készülő logó megtervezését
13 és 25 év közötti fiatalok pályamunkáit várja a Buckingham palota és a Viktória és Albert Múzeum.
Több mint 60 borász boraival készül a Rosalia Fesztivál
A rendezvényen kóstolható lesz az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny legjobb rozéja és legjobb gyöngyözőbora is.
Demeter Szilárd új folyóiratot alapított Magyar Kultúra címmel a Petőfi Kulturális Ügynökség berkein belül
Az első lapszám nagy részét az interjúk töltik ki, mert a pandémia, az újranyitás tapasztalatait szeretnék továbbvinni.
Újra letölthetik az amerikai felhasználók a TikTok és a WeChat alkalmazásokat
Joe Biden visszaadta a TikTokot és a WeChatet Amerikának.