Győrfi Pál bevallotta a hibát Gálvölgyi János esetével kapcsolatban – „Egy krízishelyzetben lévő telefonálóval ezt nem lehet megtenni”
Elnézést kért a családtól.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
Elnézést kért a családtól.


Júniusban koncerteztek volna együtt.

Körtvélyessy Kingával közös kislányuk elhelyezéséről hozott ideiglenes döntést a bíróság.

Többen tettek arra megjegyzést, hogy felszedett pár kilót.

Mindig van mibe belekötni.

Úgy gondolja, a klímamozgalma is szerepet játszhatott a letartóztatásában.

Vastag Csaba korábban arról nyilatkozott, hogy nagy családot szeretnének párjával, és mivel az énekes keményen dolgozott az évek során, anyagi biztonságot is tudna biztosítani a családjának. A zenész és párja nemrég pedig arról beszéltek, hogy szűkkörű esküvőt terveznek, távol a médiától, és úgy tűnik, ez végül sikerült is, írja a 168. Az X-faktor egykori győztesének…

Nem csak a hangját, a testét is edzi a felkészülés során.
