
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílik kiállítás a Capa Központban
A Szigetbecsén megélt természetközelség egész pályafutása alatt nagy hatással volt a fotóművészre.
A Szigetbecsén megélt természetközelség egész pályafutása alatt nagy hatással volt a fotóművészre.
1929-ben Párizsban elszabadult a tudatalatti. Magritte, Breton, Dalí, Miro, Max Ernst és sorolhatnánk a szürrealista alkotókat. A szürrealizmus hatása ma is érezhető. A Magyar Nemzeti Galéria frissen nyílt kiállításán jártunk.
A sajtóanyag szerint a kiállításon szereplő képek ízelítőt adnak az 1910-40-es évek társadalmi és művészeti közegéből.
Péntek Orsolya képzőművész, író egy nagyívű kötetben mutatja be a magyar fotográfia történetét 1840-től 1989-ig, írja a Fidelio. A könyv hiánypótlónak számít a szerkesztő szerint, hiszen “sok könyvet kiadtak már a szakintézmények, viszont ezek mind egy-egy életművet vagy egy-egy konkrét fotótörténeti szakaszt dolgoznak fel, ilyen összefoglaló típusú mű eddig még nem született.”
Sandro Miller fotógráfus ki akart gyógyulni a gyilkos kórból. Vissza akart adni valamit mentorainak és azoknak a fotóművészeknek, akik hatással voltak rá.
Rodney Smith különleges, játékos, hóbortos, nem egyszer szürreális fotói 45 éven keresztül gazdagították neves magazinok hasábjait. Alkotásai a TIME-ban, a The Wall Street Journal-ban és a The New York Times-ban jelentek meg. Fotógalériánkban megmutatjuk néhány ikonikus alkotását.