A Freeszfe Egyesület videóval üzent Parti Nagy Lajosnak, amiben megköszönik művészetét
Oktatók, tanulók és munkatársak szavalják verseit szolidaritásképp.
Oktatók, tanulók és munkatársak szavalják verseit szolidaritásképp.
Az Indexen részletezte gondolatait.
Demeter Szilárd a magyar irodalom 80%-át kukázná.
Az első lapszám nagy részét az interjúk töltik ki, mert a pandémia, az újranyitás tapasztalatait szeretnék továbbvinni.
A főigazgató szerint Márai Sándort és Szabó Magdát azért lehet jól eladni a világban, mert alázattal, kifejezetten az olvasóknak írtak.
Az a személy, aki ilyen szavakat használ, nem méltó arra, hogy bármiféle közhivatalt töltsön be ebben az országban – mondta Ignatieff.
A CEU szenátusa eddig nem szólalt meg az alapító, Soros György személyét érintő ügyben – ezidáig.
Furcsa dolog a német szellem Demeter szerint.
Bencsik szerint “Demeter Szilárd írása kifogástalan, semmi szerencsétlen nincsen benne”.
Több mint 25 ezren írták alá eddig.
A visszavonás módját is nehezményezik.
A főpolgármester szerint “Demeter Szilárd hétfő reggel 8 órától már nem viselhet semmiféle közhivatalt.”
A rabbi szerint “a fennálló világrend érvényes konzervatív kritikáját adni nem csak lehetséges, de szükséges is. “
Egyre többen háborodnak fel, mind egyéni, mind szervezeti szinten.
“Ha elment az esze, hagyja ott felelős állását” – mondta Vámos.
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója Hitlerhez hasonlítja Soros Györgyöt.
Olyan fontos ez az új megállapodás, hogy Orbn Viktor miniszterelnök is részt vett és videót is megosztott róla.
Összefog a kultúra és a katonaság.