Csütörtök este merényletet kíséreltek meg az argentín alelnök, Cristina Fernández de Kirchner ellen, aki súlyos korrupciós ügybe keveredett.

Cristina Fernández de Kirchner argentín alelnök otthona előtt fogadta a támogatásukat kifejező híveit, amikor a támadó fegyvert fogott rá, írja168.

A sajtó értesülései szerint a fegyver töltve volt, és a gyanúsított meg is próbálta elsütni, de az ismeretlen okokból nem sikerült. Az argentín elnök televíziós beszédében azt mondta, a merényletkísérletet az egész országnak – beleértve az összes politikai erőt –, el kell ítélnie, mert a demokráciát sérti. Több ellenzéki politikus is megdöbbenéséről nyilatkozott.

A rendőrség elkapta a támadót, közlésük szerint a gyanúsított egy brazil származású férfi.

Https://168.Hu/Kulfold/Merenylet-Argentinaban-Munkaszuneti-Napot-Rendeltek-El-243577

Az argentín alelnökre 12 év börtönt és közhivataltól eltiltás kiszabását kezdeményezte az ügyészség. Azzal vádolják, hogy 1 milliárd dollárnak megfelelő összeggel károsította meg az országot bűnszervezet irányításával, melyen keresztül jogellenesen egyik barátjának és szövetségesének ítéltek oda 51 útépítési közbeszerzést.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet