A kódolt levelezés és a szerencsétlen véletlen lelepleződés
A korabeli államvédelem és a királyi ügyészség kiemelt figyelmet fordított a postai küldemények ellenőrzésére, különösen az emigráció központjaiból érkező levelekre. A titkos szervezkedések tagjai kódolt kifejezésekkel és álnevek mögé bújva próbálták kijátszani a cenzúrát, ám a hatóságok besúgói hálózata és a postai jelenlét rendkívül hatékonynak bizonyult. A konspiráció leggyengébb pontját szinte mindig az emberi mulasztások és a lefoglalt magánlevelek jelentették. További kapcsolódó háttéranyagok a Miért? rovatban olvashatók.
A lefoglalt iratok nem csupán a feladókat és a címzetteket buktatták le, hanem a terjesztői hálózat teljes struktúráját feltárták. Kiváló példa erre a Magyar Újság szerkesztője, Böszörményi László esete, aki ellen a Kossuth-levelek közzététele miatt indult megállíthatatlan eljárás. Kossuth keményen ostorozta a rendszert, kijelentve: „Én az osztrák ház uralmát hazám függetlenségével és önállóságával incompatibilisnek (összeférhetetlennek) hiszem…”
A nyilvánosságra hozott sorok azonnali ellenreakciót váltottak ki a hatalom részéről, hiszen a császári és királyi vezetés nem tűrte az államrend alapjait kérdőre vonó kiadványokat. A kinyomtatott dokumentumok és az elfogott levelek így az eljárások elsődleges bűnjeleivé váltak, amelyek alapján a hatóságok szisztematikusan elkezdhették a hálózat földerítését. A nyomdászoktól a pénzügyi támogatókig terjedő hajsza során lefoglalt kódkönyvek és magánlevelek felborították a gyanúsítottak számításait. A mentelmi jogra épülő védekezés meglepő falakba ütközött.
