A nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett művész nem a szokásos protokolláris udvariaskodással hálálta meg az elismerést, hanem mélyreható látleletet adott a kulturális élet és a társadalom állapotáról. A Népszavának adott interjújában nyers nyíltsággal rögzítette az elmúlt időszak pusztítását: „Ami velünk történt – talán nem mindenkivel ugyanannyi az elmúlt években –, azt mindenképp elvették az életünkből. Most arról szól a nagy verseny, hogy ki szenvedett nagyobb sérelmet. Ezt gyorsan el kellene felejteni, és helyre kellene állnia valamiféle szakmai rendnek”.
A színész szerint a politikai átrendeződés után a legfontosabb feladat a művészeti szféra megtisztítása az öncélú mártíromságtól. A kulturális lövészárkokban tomboló sérelmi licit csupán konzerválja a korábbi megosztottságot, miközben a valódi művészeti és szakmai szempontok teljesen háttérbe szorulnak a politikai kárpótlási igények mögött.
A hatalom nevetségessé válása és Cserhalmi György szerint a sérelmi licit vége
A hatalomgyakorlás lélektanát elemezve a művész az Eszenyi-ügyre és a színházi abúzusok természetére is kitért, hangsúlyozva a gúny és a derű fegyverének erejét. Meglátása szerint a nevetésnek történelmileg kulcsszerepe van az elnyomással szembeni ellenállásban: ahogy az 1980-as évek végén a merev államszocializmus vált nevetségessé, úgy Eszenyi Enikő esetében is a hatalmával kérlelhetetlenül visszaélő igazgató pozíciója omlott össze a közröhej súlya alatt.
A párhuzam a nagypolitikára is pontosan ráillik. A színész rámutatott, hogy amikor a társadalom már a Fidesz 16 éves országlásának abszurditásain és képtelen húzásain is nevetni kezdett, az csalhatatlanul jelezte a rendszer elkerülhetetlen végnapjait.
A politikai elnyomás legbiztosabb ellenszere a nevetségessé tétel, ezért a hatalom paródiáját soha, semmilyen körülmények között nem szabad korlátozni vagy tiltani.
400 ezer szavazat a barikádokról: az SZFE és a Mafilm visszafoglalása
A színész a rendszerváltó folyamatok szimbolikus gócpontjaként a Színház- és Filmművészeti Egyetem szétverését és a Freeszfe mozgalmat jelölte meg. Azok a fiatalok, akik az SZFE einstandolásakor az utcára vonultak és elszántan kiálltak az autonómiájuk mellett, a saját bőrükön tapasztalták meg a hatalmi arroganciát, azt, hogy a szavuk a döntéshozók előtt semmit sem ér. Ez az elfojtott düh és megalázottság csapott át később abba a társadalmi ellenállásba, amelyből aztán 400 ezer pluszszavazat született a kormányváltáskor.
Kapcsolódó cikk
A kulturális terek visszavétele azonban nem állhat meg a Vas utcánál: a művész szerint az egykori filmgyártás bázisát, a MAFILM épületét is vissza kell szerezni, ahol korábban éveken át a pártpropaganda szócsöveként funkcionáló TV2 székelt. A jövő oktatási struktúráját illetően ugyanakkor óva intett a túlzott központosítástól és a képzőhelyek esztelen szaporításától. Az ország ugyanis képtelen eltartani ennyi színházi és filmes szakembert, a legfontosabb cél pedig az, hogy a suli végre ne a tanároké, hanem a diákoké legyen – számolt be a nagyinterjú gondolatairól a Telex.
A kulturális intézményrendszer átalakítása és az egyetemi autonómia helyreállítása az őszi törvényhozási időszak kiemelt témája lesz, miközben a szakmai szervezetek az új színházi támogatási struktúra és a művészeti oktatás finanszírozási reformjának kidolgozásán dolgoznak.
