Damon Galgut dél-afrikai író kapta a Booker-díjat a The Promise regényéért

Damon Galgut 17 évesen írta meg első regényét, 40 évvel később, 57 évesen elnyerte a Booker-díjat a The Promise regényével.

Az összes afrikai író nevében vette át a Booker-díjat​

Damon Galgut dél-afrikai regény- és drámaíró nyerte el a 2021-es Booker-díjat a The Promise regényével, írta a BBC.

Köszönőbeszédében azt mondta, a díjat a teljes afrikai kontinens írói nevében veszi át.

“Ami igazán megnyugtató számomra, hogyan tudod megmutatni ugyanazokat a karaktereket minden egyes pillanatképben, hogy mennyire változni az idő múlásával” – mondta korábban a Galgut a BBC-nek a könyvei kapcsán.

Galgut – aki első könyvét 17 évesen írta – korábban már kétszer is felkerült a Booker rövidlistájára, ám ezúttal el is nyerte az egyik legrangosabb irodalmi díjat.

Damon Galgut stílusát James Joyce-éhez is szokták hasonlítani

A The Promise szinopszisa szerint négy évtizeden keresztül meséli egy búr (holland telepes leszármazott) család életét. A címben szereplő ígéret az anya halálos ágyán megfogalmazott utolsó kívánságára utal, hogy a családot szolgáló fekete Salome megkaphassa a család birtokán álló egyik házat. Az apa megígéri ezt a haldokló feleségének, de nem teljesíti – csakhogy az egyik gyerekük meghallotta, amikor erről beszéltek. Miután alig tíz év múlva az apát halálra marja egy kígyó, a testvérek összegyűlnek a birtokon, a feszültség pedig egyre nő közöttük, hiszen van, aki teljesíteni akarja az ígéretet, más viszont nem.

A Könyves megjegyezte, Galgut stílusát hasonlították már William Faulkneréhez, Virginia Woolféhoz és James Joyce-éhoz is.

A Booker-díjról

A Booker-díjjal az év legjobb angol nyelvű regényét jutalmazzák, az elismeréssel 50 ezer fontos pénzjutalom jár. A rövidlistáját szeptemberben hozták nyilvánosságra, amelyen csak egy brit fért fel. A zsűrielnök kiemelte ennek okán, hogy a 2021-es rövidlistán olyan jelöltek maradtak, akik “magukkal ragadták az olvasókat abban az évben, mikor sokan otthon maradni kényszerültünk”.

Mi a különbség a Booker-díj és a nemzetközi Booker-díj között?

A Booker-díjat először 1969-ben ítélték oda a legjobb angol nyelvű regénynek, amelyet az Egyesült Királyságban vagy Írországban jelentettek meg. A testvérdíjának számító nemzetközi Booker-díjat pedig 2005-ben hozták létre, amely a más nyelven íródott, de angol nyelvre lefordított köteteket jutalmazza. Ennek okán a pénzjutalom az eredeti szerző és a fordító között feloszlik

A nemzetközi Booker-díjat már júniusban kihirdették, az At Night All Blood is Black regényével a francia David Diop és fordítója, Anna Moschovakis nyerte el. Érdekesség, hogy először nyerte francia szerző a nemzetközi Booker-díjat. A mű két fiatal szenegáliról szól, akik Franciaország oldalán harcolnak a nyugati fronton az első világháborúban. Az elismeréssel járó pénzösszeg ennél a díjnál egyenlően oszlik meg a két alkotó között.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk