Egy kert, ahol seregnyi forradalom masírozott végig, és szorosan kötődik a francia uralkodókhoz is. A Dior és a Louvre bejelentette, hogy szeretnék közösen rendbe szedni Párizs egyik legrégebbi közparkját.

Egy kalandos múltú kert

A Tuilériák kertje a párizsiak és a városba látogató turisták szemében egyaránt nagy népszerűségnek örvendő közpark. Az olasz reneszánsz stílusát magán hordozó kertet 1564-ben alakították ki Medici Katalin parancsára.

Tuileriak Kertje Hypebeast
Tuilériák Kertje / Fotó: Marcraux / Getty Images

A Tuilériák elnevezés a tetőcserép készítő gyár miatt honosodott meg, aminek a helyére később a Palota épült. A Versailles-i kastély felépülése alatt itt lakott XIV. Lajos, kertésze pedig tovább csinosította annak zöld övezetét.

A palotát később csak színháznak használták, majd XVI. Lajost fogságban tartották itt egy ideig. Napóleon volt az, aki ismét nagy erőfeszítésekkel látott neki a Palota renoválásának. A vállalás annyira jól sikerült, hogy a Bourbon restauráció uralkodói már a Palotában rendezkedtek be.

Az 1830-as forradalom alatt ezért a párizsiak megrohanták és el is foglalták az épületet. Az 1848-as felkelés alatt újráztak, majd 1871-ben fel is gyújtották a Kommün uralma alatt.

Zöld trend

A Dior divatcég és a Louvre Múzeum bejelentette, hogy közösen állítanák helyre a Tuileriák kertjét, írja a Harper’s Bazaar. Az „öt éves terv” célja, hogy ismét megnyithassák a park fákkal övezett részét.

Ez a lépés a Dior marketingcéljait szolgálja: 2020-ban a tavaszi-nyári showjukat a természet ünneplésének témájára szeretnék felfűzni. A klímakatasztrófa minden bizonnyal még gyakoribbá teszi azt a céges magatartást, ami a zöldítéssel igyekszik jó pontokat szerezni a fogyasztóknál.

Bella Hadid vagány frufruval jelent meg a Dior Menswear SS20 divatbemutatóján

Bella Hadid vagány frufruval jelent meg a Dior Menswear SS20 divatbemutatóján Bella Hadid is megjelent a Dior divatbemutatóján A modell tetőtől talpig feketében jelent meg, vagány, de ugyanakkor elegáns stílusban: a fekete garbója fölé fekete kabátot vett, egy pár fekete nadrágot és természetesen fekete Nike Air Force 1 sportcipőt húzott, és mindössze egy szerény ezüstlánccal dobta fel az öltözékét – írja a Design Taxi .

Ezeket a szavakon túl tettekkel is szeretnék nyomatékosítani: a francia fővárosban több mint 164 fát ültettek el. A következő showjukat pedig a Tuilériák kertjében szeretnék rendezni.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.