Ha érdekel az irodalom, szabadidődben pedig szívesen írsz és olvasol, elkerülhetetlenül belefuthattál már utópikus és disztópikus hangulatú remekművekbe. A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) ezt a témát karolja fel a következő konferenciáján.

Manapság a kiadók szinte ontják magukból az utópikus és disztópikus szövegeket, a legfelkapottabb ifjúsági regényektől kezdve a komolyabb filozófiai szemléletű írásokig fellelhetőek a könyvesboltok polcain az ilyen környezetbe helyezett, jövővel foglalkozó irományok. A kissé elvont téma már begyűrűzött a kultúrába, a filmkészítésbe, és még a divattervezésbe is.

Ezt a tárgykört járja végig a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által rendezett tanácskozássorozat az Az utolsó utáni háború előtt március 23. és 25. között, a budapesti Gólyában. A háromnapos rendezvény során közelebb kerülhetünk magához a fogalomhoz, a megértést pedig többféle kerekasztal-beszélgetés, workshop segíti.

A főként irodalmat érintő szakmai beszélgetéseken kívül a szervezők képregények, filmvetítések, társasjátékok, és művészeti performanszok segítségével igyekeznek színesebbé varázsolni a programot, amelyeket esténként közös bulizással zárnak le – kizárólag utópikus stílusban alkotó lemezlovasok fellépésével.

A belépés minden érdeklődő számára díjmentes.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. március 23. – 2017. március 25.

Helyszín: Gólya, Budapest

Címlapfotó: Az esemény hivatalos Facebook-eseménye.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.