Dr. Póta György házi gyerekorvos arra figyelmeztet, hogy idén könnyen elképzelhető, hogy erősebb lesz az influenzaszezon, mint az utóbbi 3-4 évben volt.

Az utóbbi évben nem találkoztunk szokványos vírusfertőzésekkel, a gyerekek pedig még annyira sem, mivel alig jártak iskolába és óvodába, ezért Dr. Póta György tapasztalatai szerint a jelenlegi megbetegedések durvább tünetekkel zajlanak le, mint 3-4 évvel ezelőtt. Ez alól valószínűleg az influenza sem lesz kivétel, írja a Blikk.

Az influenzaszezon általában legkorábban december közepén kezdődik, ezért a védőoltást már novemberben be szokták adni, hogy három hét alatt kialakuljon a teljes védettség. 

A rizikócsoportokba tartozók (pl. szívbetegek) esetében a gyengébb immunrendszer miatt az influenza is erősebb lefolyású, ezért nekik mindenképp javallott a védőoltás. 

Kapcsolódó cikk

Dr. Póta szerint a gyerekeket nem elég nagy számban oltják be védőoltással, pedig a közösségbe járó gyerekek esetében ez segítené, hogy az immunológiailag legyengült állapotot elkerüljék. ” A gyerekek amúgy is sok felső légúti fertőzést kapnak el a közösségekben. Valaki már harmadszorra lett lázas, taknyos szeptember óta” – mondta, hozzátéve, hogy az influenzán átesettek heteken keresztül sokkal könnyebben kapnak el mindenféle más betegséget.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet