Combtő magasságában elszorítva az artériát akadályozta meg egy dunaharaszti járőr, hogy egy közlekedési baleset sérültje elvérezzen.

Súlyos baleset történt az 51-es főúton, Taksony térségében még 2022. március 19-én kora este – számolt be az MTI, amit a HVG szemlézett. A dunaharaszti járőrök szolgálati autójukkal tartottak Dunavarsány irányába, amikor egy előttük haladó kisteherautó balra akart kanyarodni és eközben frontálisan ütközött egy szabályosan érkező személyautóval.

Az ütközést követően a járművek sodródni kezdtek, a kisteherautó a szabályosan közlekedő rendőrautó oldalának csapódott, a vezető azonban meg tudta úgy tartani a járművet, hogy az ne boruljon fel, csak megbillent.
A kocsiban tartózkodó három rendőr egyike sem sérült meg, ezért megállás után megkezdték az elsődleges intézkedéseket: mentőt, tűzoltókat és erősítést kértek, jelentést tettek, felkapcsolt megkülönböztető jelzésükkel figyelmeztették az arra haladókat, terelték a forgalmat, miközben igyekeztek a sérültekről is gondoskodni.
A helyszínre néhány percen belül további rendőri egységek érkeztek, az egyik autóban a Dunaharaszti Rendőrőrs törzsőrmestere, aki a legsúlyosabb sérült ellátását kezdte meg a Police Medic képzésen tanultak alapján.
Kiderült, a kisteherautó 48 éves vezetője beszorult a roncsokba, egyik lába csonkolódott, bal combcsontjának nyílt törése artériát sértett, jelentős volt a vérveszteség.

A törzsőrmester egy szorítókötéssel combtő magasságában megállította az erős vérzést, valamint rögzítette a sérült fejét.

A 48 éves férfi további ellátását átvették a kiérkező mentők, akik életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet