Vannak napok, amelyeket valahogy fel kéne címkézni, annyira különleges dolgok történnek. Nos, ezt a napot az „utolsó pillanat-napnak” kereszteltem. Az egyik előadásra az utolsó pillanatban tűzriadó miatt nem tudtunk bemenni, a több tíz helyszínről több száz embert kellett biztonságos területre vezényelni; a másik előadás előtt az utolsó pillanatban kellett a légkondicionálót megjavítani, hogy ne kapjon hőgutát a csaknem ezer néző. És az utolsó pillanatban csak bejutottam végül a Recirquel előadására…

Újcirkusz

Amióta állatszámokat csaknem világszerte tilos cirkuszokban bemutatni, a műfaj új lehetőségeket keres. Engem mondjuk mindig is jobban lenyűgöztek az emberi test korlátait feszegető mutatványok. Ezek azonban a klasszikus- vagy vándorcirkuszi társulatoknál valójában csak a mutatvány előadásában merültek ki. Az „újcirkusz” talán ebben lép előre egy hatalmasat: a különböző számoknak már önmagában van egyfajta története, az előadás egésze pedig inkább színházi produkció (is), a különböző mutatványok dramaturgiailag összetartoznak, egységes egészet alkotnak. 

egy artista nem feltétlenül csupán egy szeren a legjobb – a kötéltáncosnő erőművész-számban is jeleskedik, az akrobata pedig kiválóan tud énekelni is.

És, ami számomra a legfontosabb, majd’ mindegyikük komoly színészi képességekkel rendelkezik.

Recirquel

Az első magyar „újcirkuszi” társulat ezt az utat követi. Az “újcirkusz” szó eredete francia, de az angolszász nyelvterületen inkább a „kortárs cirkusz” kifejezés honosodott meg. Ebben a műfajban a zenét már nem csak hangulatgerjesztésre, feszültségnövelésre használják, hanem a történet szerves része, a világítás pedig felveszi a versenyt a legjobb light-design-nal dolgozó színházi produkciókkal.

/ Fotó: Recirquel

A 2012-ben alakult társulat neve (Recirquel) az első előadásukból eredeztethető, ez volt a címe a műsornak, amellyel a Sziget Fesztivál 20. születésnapját „ünnepelték”. A zajos siker után sorra érkeztek a felkérések a MüPától, a Budapesti Tavaszi Fesztiváltól, hiszen azelőtt Magyarországon ilyesfajta produkciót elvétve sem lehetett találni. Jómagam is csak tavaly találkoztam vele először, Edinburghban, a Fringe-en.

Idén is mindenképpen el szerettem volna jutni legalább egy ilyen előadásra, de a bőség zavara ismét közbeszólt: a plakátok, ha nem is száz, de több tíz társulat produkcióját hirdetik; melyiket is válasszam? Először a címre figyelek fel: Paris de Nuit; nem csoda, felejthetetlen élményeim vannak a Montmartre-i éjszakai barangolásokról, a Szajna-parti borozós ücsörgésekről. Aztán a társulat neve; hoppá, de hiszen róluk hallok-olvasok naponta, amióta csak a budapesti vizes vébé elkezdődött. Oké, legalább egy biztos pont; ezt az előadást látnom kell…

Párizs éjjel

Tangóharmonika keserédes dallamai fogadnak. Talán mindannyian, akik ellátogatunk a szerelem városába, ezt a varázst várjuk; de sosem fogjuk már megkapni. A valóságban a harmincas évek fülledt hangulata végképp a múlté. Aztán bevonul a többi zenész, és – a cirkusz hagyományait követve – felvonulnak az artisták is. Felcsendül az énekhang, és szédületes koreográfiával megkezdődik az előadás.

A kötéltáncos lány tűsarkúban egyensúlyoz a sátorban; egyszerű halandó (én) még mezítláb se tudna egy lépést se megtenni az acélsodronyon. A trapézon – a megszokott erős férfi-vékony nő felállás helyett – két tökéletes izomzatú fiú ad elő egy számot, ezzel is felidézve Brassaï meleg bárokban készített fotóinak hangulatát. A zsonglőr három karikával kezd, az asszisztens hölgy pedig egy-egy ruhadarab levételével jutalmazza őt, amennyiben a plusz karikákkal is hibátlanul végrehajtja a mutatványt. A vége szakítás, a hölgy pedig bánatában három méter magasságba emelkedik egy karikán, és csak pörög-pörög végeláthatatlanul.

/ Fotó: Recirquel

Négy-öt-hat-hétszögű szerelmi „háromszög” zajlik a szemünk előtt, az akrobatikus rock and rollt egy új dimenzióba emelve, majd később, az előadást eleddig átszövő finom humort hirtelen felváltja egy vaskos bohóc-szám. Ezzel újabb bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy

szándékosan „bakizni” csak akkor lehet, ha tökéletes birtokában vagy a szernek és tudatában a testednek.

Az utolsó produkció alatt felcsendülő dal a bódult, keserű hajnalt idézi, amikor haza kell menni, valószínűleg egyedül, mert ez az éjszaka sem hozta el az igaz szerelmet. Külön szívmelengető, hogy magyarul „zsong, jajong, busong” fülünkbe a „monoton bú konokon és fájón”…

Új nap

Őszintén tudok örülni, hogy egy magyar társulat telt házas előadásokat tart három héten keresztül Edinburgh-ban, a nézők már-már hisztérikusan tolonganak a Palais du Varieté sátorba, és álló vastapssal hálálják meg a művészek produkcióit. A dramaturgia tökéletes, a kivitelezés totálisan színházi, a jelenetek közötti „sötéttel” együtt is, ami, talán – de csak nagyon talán – eredményezett némi üresjáratot. Két nagyon nehéz elem végrehajtása közben történt nem szándékos baki is, de ez az összhatás értékéből semmit nem von le.

Recirquel: Paris de Nuit

Assembly George Square Gardens, Spiegeltent (Palais du Varieté), augusztus 2-27, 20.30-tól, hossz: 1 óra

Szereplők: Czigány Judit énekesnő; Hugo Duquette, Farkas László, Herczeg Richárd, Illés Renátó, Alexander Kulakov, Lakatos Leonetta, Vasas Erika/Horváth Zita, Veress Zsanett, Wittmann Csilla, Zsíros Gábor – artisták és táncosok

Író, koreográfus, rendező: Vági Bence

Zeneszerző: Sárik Péter

Díszlettervező: Vági Bence, Iványi Árpád

Jelmeztervező: Berzsenyi Kriszta

Világítástervező: Kiss Zsolt

Társkoreográfus: Zsíros Gábor

Artistamester: Ócsai Böbe

Alpinista-szakértő, technikai vezető: Vladár Tamás

Sminkmester: Ipacs Szilvia

Haj: Marton Ádám

Rendezőasszisztens: Vodál Anita

Jelmeztervező-asszisztens: Muladi Klára

ÉRTÉKELÉS
Rendezés
Dramaturgia
Színészi játék
Kivitelezés
Mutatványok
Koreográfia
Zene
Díszlet