Nézem Színház Posztumusz prológus

Posztumusz prológus

Promóció

Egy alcíme is lett volna ennek az írásnak: Dilettantizmus csúcsrajáratva. Aztán le kellett mondanom róla. Mert még csak az utolsó alaptábor előtt járnak valahol. A csúcstámadásra legalább egy évet várni kell. Sajnos. Elkezdődött az Edinburgh Fringe Festival!

Amatőr lelkesedés?

Promóció
- Advertisement -

Évről-évre százak, ezrek kelnek útra, hogy hódoljanak a Szent Fringe nagytemplomában, Edinburgh-ban – majdnem azt írtam, hogy Thalia szellemének. Míg a tengerentúlról – értsd: Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, de még akár Belgium is – valamiféle előválogatás után utaztatják a produkciókat, addig a britek valamiféle számomra érthetetlen hobbiból zarándokolnak el a „világ legnagyobb művészeti fesztiváljára”.

Mindenki a nagy áttörésben reménykedik, a kritikusi ötcsillagban, hogy akkor majd idén, ha már tavaly nem sikerült, de jövőre egész biztosan felfedezik, piedesztálra emelik a színészt, a rendezőt, a drámaírót, de legalább a fény- és hangtechnikust egészen biztosan.

Aztán nem történik semmi. 6-10 néző előtt játszanak egy 60-100 férőhelyes, majdnem azt írtam: színházban. De engedjétek meg nekem, hogy a Hilton, Ibis ésatöbbi hotelek konferenciaszalonjait, a besötétített templomok főhajóit, vagy a kocsmák két rongydarabbal elkülönített termeit ne tekintsem színháznak.

Edinburgh Fringe Fesztivál / Fotó: A Fringe hivatalos weboldala

A szomorú az egészben az, hogy maguk az alkotók jelennek meg minden augusztusban a „vágóhídon”, ahol – miután jól kizsigerelték őket a helyszín-tulajdonosok, a szállásadók, a szórólap-tervező cégek, az üzletek, a lassú- és gyorséttermek – kapnak egy jóindulatú közepes kritikát, már ha egyáltalán valaki pont szakmabeli pont arra jár pont azon a helyszínen pont abban az időpontban, amikor pont az ő előadásuk van pont műsoron. Pont.

Személyes? Elvárások?

Kezdtem azt hinni, hogy én látom rosszul. De most már az egyetlen brit szakmai lap, a The Stage is arról cikkezik, hogy a Fringe-en szemérmetlenül kizsákmányolják az alkotókat és a közönséget egyaránt, kvázi „fejős tehenekként” kezelik őket. A helyi napilapok pedig feltáró írásokat közölnek arról, hogy londoni cégbirodalmak „lenyúlják” a város köztereit, középületeit, és a helyiektől (is) díjat szednek, hogy ezekre e helyekre bejuthassanak.

Mondjuk, talán, nem kéne csodálkoznom. Majdnem rendezője lettem egy musicalnek. Az író-producer amerikai hölgy azonban szereplőválogatott egyet, nélkülem.

Az illető siheder meggyőzte, hogy neki kéne rendeznie a darabot. Így aztán rendezőasszisztenssé avanzsáltam. Majd tartottunk közösen is egy castingot, ahol csak egy színészben értettünk egyet. Az egyetlen profi azonban még a próbák előtt kilépett a produkcióból. Partnerének, akibe szerelmesnek kellett volna lennie a darab szerint, egy valóban jó hangú, ám hihetetlenül túlsúlyos – azért sem leszek PC: egy kövér, tehetségtelen lányt választott. A meghallgatáson millimétereken múlott, hogy nem verte be a fejét az asztal sarkába, amikor ál-elájult. A másik „színésznő” pösze, de őt azért favorizálta inkább egy szupertehetséges lány helyett, mert nagyon jó barátja annak a fiúnak, aki „rávette” a rendezőségre. Az első próbák után ezt a fiút ki kellett tenni az előadásból, mert kiderült, hogy egy másik produkcióban is szerepel, és nem tudja végigcsinálni a folyamatot.

Edinburgh Feszt: Gyorsjelentés, avagy (majdnem) egy mondatban a (majdnem) „egynek jó” előadásokról

A britek mindent, ami nem új dráma, azt revivalnak (talán a felélesztés a legtalálóbb fordítás) nevezik, folyamatosan megy a vita, hogy egyáltalán szükség van-e ezekre, amikor annyi a jó új dráma. Magyarországon azt szoktuk viccesen mondogatni, hogy az a „probléma”, amit Shakespeare nem írt meg, az nem is létezik, azt nem érdemes színpadra állítani.

Ja, közben én már csak tanácsadóként szerepeltem a tervekben. Egyébként akkor engedtem el végleg az egész projektet, amikor kiderült, hogy a Glasgow-i székhelyű cégtől bérelt helyszín a náluk futó előadások plakátjait egy londoni székhelyű céggel tervezteti. Az elképzelés az volt, hogy egy Converse cipős skótszoknyás férfi lábai között rálátunk a felföldi tájra, de a ruha bérlésének költségét pluszban ki akarták számlázni a már megállapodott díjszabáson felül. Mert Londonban (!) a skótszoknya bérlése (!) igencsak drága mulatság (sic!). A befektetett munkámért és az ötletkért, amiket csaknem százszázalékban átvett/megfogadott Auntie Sammy, kaptam fizetséget, és ezúton is sok sikert kívánok neki, mert a darab nekem tényleg tetszett.

A hegylakók, akiknek nyolc?

Voltak, vannak előjelek, aztán mégis figyelmen kívül hagyom őket, engem is elragad a lelkesedés. Egy másik előadásban én szerepelhettem volna, de nem jutottam túl az első szűrőn. És ennek most, lehet, hogy örülök. A történet egy olyan ember orvosi/pszichológusi meghallgatása, aki nem tud meghalni. Az egész csak szöveg, emberek ülnek egy asztal körül és beszélgetnek.

Mit ne mondjak: fantasztikus, akár hangoskönyvben is kiadhatnák, mert a nemlétező látvány úgyse hiányozna senkinek.

De nem ez a legelképesztőbb: a halhatatlan csávó egy skót emberke, aki már évszázadok óta él; hogy csinálja, nem hiányoznak neki a szerelmei, akiknek a halálát végig kellett néznie, satöbbi? És akkor megkérdezik, hogy melyik a kedvenc sci-fi filmem. Mondjuk, sok van, többek között a Hegylakó. Mondom nekik, hogy egy skót klán egyik tagjáról szól, aki halhatatlan, de többen vannak, és csak egy maradhat.

Virágzás / Fotó: Pálffy L. Péter

Ezért megküzdenek egymással, aki nyer, az megkapja a másik éltető energiáit, amitől erősebb lesz. Évszázadok óta él, és végig kell néznie szerelmei öregedését, halálát. És a végzett rendező meg a végzett producer meg bámul rám, mint borjú az új kapura: ők még életükben nem hallottak erről a filmről (pedig még sorozatot is csináltak belőle, hoppácska). Tényleg ezek a jövő alkotói?

Bár a „nagy öregek” sem biztos, hogy jobbak. Felkészültebbek, szakmai tudásuk lényegesen felülmúlja a most feltörekvőkét, de ők is belesétálnak a „fesztiválcsapdába”. Egyikükkel már dolgoztam, tudom, hogy fantasztikus színész, idén utoljára még megpróbálja ezt a „szakmának” is bizonyítani. Naponta panaszkodik, hogy nincs elég nézője, úgy várta az első kritikát, mint valami megváltást. Aztán meg is érkezett: fantasztikus előadás, nagyon erős színészi játék, csak azt sajnálja, hogy nem tudott többet a szerzőről meg a műről. Mellesleg, Cervantes Don Quijote-járól van szó…

Edinburgh Feszt: A szívet-lelket gyönyörködtető változatosság – vagy mégsem? / ContextUs

Érkeznek fellépők a világ minden tájáról, Ausztráliától Kanadáig, mindenféle céllal: az álmaik valóra váltásától kezdve csupán egy hangos kiabálás erejéig. És jönnek nézők is mindenhonnan, rövidebb-hosszabb időre, hogy megtapasztalják a hangulatot, hogy meghatározó élményekkel távozzanak. Avégett, hogy egy előadásban megoldást találjanak életük problémáira; vagy csak egyszerűen azért, hogy másoknak, akik nem lehetnek itt, valamilyen formában leírják a forgatagot, ami óhatatlanul magába szippantja őket.

Számomra ismeretlen okokból egy előadás nem lehet hosszabb egy óránál – a Fringe-en. Lehet az Shakespeare, lehet az Csehov, lehet komédia vagy tragédia; alkotóként köteles vagy beleférni a hatvanperces időintervallumba. Ezért fordulhat elő, hogy hiába van egy darab, címe Eight, amely nyolc, egyenként tizenöt perces monológból áll, naponta csak négyet láthat belőle a közönség. Mert négyszer tizenöt az ugyebár hatvan. Én a lányokat láttam. A fiúk előző nap voltak. De a további előadásokon a nézők szavazzák majd meg, hogy melyeket akarják megnézni.

És az, aki meghívott, hogy írjak kritikát az egészről, csak a bejáratnál közli ezt velem. Most erre mit mondjak? Ha nekik nyolc, akkor nekem miért lenne négy?

Gyerekek, bármennyire jók is vagytok, bármennyire is örülök, hogy végre nem aktuálpolitikát látok  a színpadon, hanem emberi történeteket (bár az utolsóból alig értek valamit; mert az írói instrukció az az, hogy egy munkásosztálybeli középkorú kétgyermekes skót nő Karácsony előtti szenvedéseit látjuk/halljuk; és én rohadjak meg, hogy a több ezer turistával együtt képtelen vagyok felfogni az akcentust; még ha azt is hittem, hogy kocsma helyett színházba mentem), nekem is nyolc lesz. Édesmindegy és érdektelen az egész.

Ez már a vég?

Azt hiszem, az igényesebb helyek nem véletlenül próbálnak meg valamilyen szinten leválni a Fringe-ről. A Traverse, a Summerhall, valamint négy másik helyszín (Assembly, Pleasance, Gilded Balloon, Underbelly) saját programfüzettel jelenik meg, náluk az előadások egy jó része is meghívásos alapon érkezik. Nem egyszerű kihívás sok jó előadást megnézni, mint például a budapesti Nemzeti Színház MITEM-jén.

De ennél sokkal fárasztóbb sok rossz előadást látni. Idén inkább kihagyom. A Fringe Fesztivált. Aminek mottója most éppen az, hogy Into the Unknown. Az ismeretlenbe. Na, oda. Menjen az, akinek van erre türelme, ideje, pénze, vagy bármije; akármije. Idén a Welcome All-t választom. Az Edinburgh International Festival (Nemzetközi Fesztivál) mottója sokkal barátságosabb, és Peter Brook-rendezéssel, Beckett Godot-jával valamint Marguerite Duras-adaptációval csábít a nézőtérre. Üdv mindenkinek!

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3