Ők kapták az idei állami kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából

1280 2

Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese és Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át a Pesti Vigadóban.

Posztumusz prológus

Fringe 1

Egy alcíme is lett volna ennek az írásnak: Dilettantizmus csúcsrajáratva. Aztán le kellett mondanom róla. Mert még csak az utolsó alaptábor előtt járnak valahol. A csúcstámadásra legalább egy évet várni kell. Sajnos. Elkezdődött az Edinburgh Fringe Festival!

Meg – Az őscápa tartja rettegésben az amerikai mozinézőket

Tenor 2

A várakozásokat jócskán felülmúlva debütált a kasszasikerlista élén a Warner Bros. stúdió Meg – Az őscápa című akció-horrorja, amely 44,5 millió dollár bevételt hozott a bemutatóhétvégén több mint 4100 észak-amerikai moziban iparági becslések szerint.

Wes Anderson Franciaországban forgatja 10. játékfilmjét

Wes Large

Wes Anderson legutóbbi filmje, a Kutyák szigete hatalmas sikert aratott. A hazai népszerűségét jelzi, hogy a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíjasa lett. Sajtóértesülések szerint az amerikai rendező nemsokára újra munkához lát: tizedik filmjét kezdi forgatni, méghozzá Franciaországban.