A ma már 80 éves kutató, Amanda Fielding több veszélyes, pszichedelikus kísérletet hajtott végre saját magán. Az egyik ilyen kísérlet után szeretett bele Birdie-be, a galambba. 

Önmagán kísérletezett

A nő a hatvanas években próbálta ki az LSD nevű pszichedelikus szert, de állítja, hogy pusztán tudományos kísérletezés céljából – írta a Daily Star

Ez volt életem egyik legjelentősebb kapcsolata. Bár azt gondoltam, a tubicám elítél, amiért nem tudok repülni 

– mondta interjújában.
Azt is elmondta, hogy a galambot születésétől fogva ő nevelte, és képtelen volt ellenállni annak, hogy folyamatosan szenvedélyesen ölelgesse. Az is gyakori volt, hogy fél órán keresztül, megállás nélkül puszilgatta.

Más bizarr történetről is beszámolt

Amanda egyébként más veszélyes “terápiát” is kipróbált tudatának bővítése és a stresszcsökkentés érdekében: lyukat fúratott a koponyájába még a hetvenes években. A kockázatos beavatkozást – nem meglepő módon – az orvosok mélyen elítélték.

Nem ez az első bizarr szerelem, amit megírtunk. Nemrég egy Geoff Gallagher nevű ausztrál férfiról számoltunk be, akiről kiderült, hogy több éve élt már magányosan a kutyájával, amikor szemet vetett a mesterséges intelligenciával bíró robotokra. Majd feleségül is akart venni egyet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.