Ezúttal a Rombusz műhely képzőművészeti szekciójában nem egyedüli kiállító munkáin elmélkedhetünk, hiszen Dóra Ádám és Merényi Dávid képeit csodálhatjuk meg csütörtök este, február 18-án Egy hely atmoszférája címen.

És mit lehet tudni a festőművészekről?

Dóra Ádám:

2011-óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója, mesterei Károlyi Zsigmond és Ötvös Zoltán. Munkáinak kiindulópontja a mindennapos szemlélődés, élményeit naplószerűen vázlatfüzetekbe rendszerezi. Ezekre épül a műteremben festett olajvászon képek nagy része – fotókat nem használ. A közvetlen élmény, az emlékezet foglalkoztatja. A színek iránti szeretet és a festészet anyagi minőségei meghatározóak munkáiban. Festés közben azokra a jelenségekre fókuszál, amire kizárólag a festészet alkalmas. A képpel kialakított dialógus mindig új kaland, amelyben elmélyülni az egyik legizgalmasabb tevékenység.

Dóra Ádám

Merényi Dávid:

1989-ben született Budapesten, gyerekkorának nagy részét Olaszországban töltötte, ahol rengeteg remekmű vette körül – itt igen sok meghatározó ihletet kapott. Gyerekkora óta rajzol, 7 éve pedig fest is. Az utóbbi időben a romantikus kor irodalma és képzőművészete érdekli, gyűjtései Goethere és Corotra fókuszálnak igazán.

Merényi Dávid

Érdemes lesz ellátogatni ismét a Rombuszba, és természetesen a rendezvény után újból lesz alkalom a gondolatainkat megosztani a többi vendéggel, baráti környezetben, egy-egy pohár ital kíséretében!

A kiállítást megnyitja: Oláh Norbert festő, a Rombusz egyik alapító tagja.

Facebook esemény: ITT

Időpont: Február 18. – csütörtök – 19:00

Helyszín: Rombusz Műhely

Jegyár: Ingyenes

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.