Külföldi ügynökké nyilvánította az orosz igazságügyi minisztérium a helyi média egyik vezető arcát, Elizaveta Osetinskayat. Az újságíró mellett egy videóblogger és hat másik médiaszereplő is az oroszok "feketelistájára" került.

Az igazságügyi minisztérium által pénteken közzétett, kibővített listán szerepel Elizaveta Osetinskaya.

Az említett újságíró több orosz üzleti lapnak volt a főszerkesztője, amelyek a Putyinhoz közelebb álló emberek kereskedelmi érdekeltségeit kezdték vizsgálni.

Oknyomozó újságírói munkája miatt hamar megjegyezték a szakmában a nevét, dolgozott ugyanis Oroszország vezető, magántulajdonban lévő médiavállalatának, az RBC Media Holdingnak is mint főszerkesztő.

Kapcsolódó cikk

Nagy port kavart, amikor Osetinskayat és két másik vezető szerkesztőt is elbocsátották hetekkel azután, hogy az RBC lett az egyetlen olyan jelentős hírügynökség, amely Vlagyimir Putyin elnök családtagjainak üzleti kapcsolatait vizsgálta.

A „külföldi ügynököt” negatív, szovjet korra utal kifejezésként szokták értelmezni. A listára kerültek személyeknek szigorú pénzügyi elszámolási követelményeket kell betartaniuk az állam felé.

Arra is kötelezik őket, hogy bármit, amit közzétesznek, elöljáróban jelezzék, hogy külföldi ügynökök.

A listán szerepel Maria Borzunova, a független TV Rain (Dozsd) csatorna riportere is. Őt tavaly augusztusban nyilvánítottak „külföldi ügynöknek”.
A listára kerülés után felfüggesztette munkáját, mert Oroszország márciusban letiltotta a hozzáférését saját weboldalához.
Szintén “külföldi ügynökként” tekintenek Jevgenyij Ponaszenkov íróra és videobloggerre, aki a közösségi médiában a kormányt célzó szellemes kijelentéseiről és az állami tévécsatornákon lévő talkshow szereplőjeként is ismert.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.