Az Orion-jelenség és a végtelenített észlelések Kalamazoo-tól a gyorséttermekig
1979-ben a Sun Records kiadott egy albumot Rebirth címmel, amelyen egy Orion nevű, maszkot viselő énekes szerepelt. Mivel a hangja szinte megszólalásig hasonlított Elvisére, sokan meg voltak győződve arról, hogy A Király visszatért, csak nem vállalhatja nyíltan az arcát. A valóságban az álarc mögött egy Jimmy Ellis nevű énekes állt, de a kiadó tudatosan kihasználta a köré épült misztikumot.
Ugyanebben az időszakban gomba módra szaporodtak az úgynevezett Elvis-észlelések. Kalamazoo városától kezdve a legkülönfélébb gyorséttermekig és repülőterekig rajongók ezrei véltek felfedezni egy idősödő, napszemüveges férfit, aki kísértetiesen hasonlított a sztárra. Ezek a jelentések jól mutatták, mennyire mélyen beépült a kollektív tudatba a feltételezés, hogy az énekes valahol visszavonultan él.
De mi volt az a lélektani hajtóerő, ami miatt a társadalom évtizedeken át megtagadta a nyilvánvaló tényeket? A megmagyarázhatatlannak tűnő észlelések sorozata mögött azonban nemcsak az elfojtott gyász állt, hanem egy mélyreható pszichológiai védekezőmechanizmus is.
