Az érdi rendőrök egy férfi eltűnésének ügyében indítottak eljárást január elején. A Pest megyei életvédelmi nyomozókkal karöltve napokon belül kiderítették, bűncselekmény áldozata lett.

Egy poligráf eredménye segített a nyomozásban

Édesapja jelentette be fia eltűnését 2022. január 5-én az Érdi Rendőrkapitányságon. Elmondása szerint gyermeke december 27-én délután egyik barátjához indult a fővárosba, azóta nem ment haza, életjelet nem ad magáról. Az érdi rendőrök keresni kezdték, a körözését elrendelték – számolt be róla a police.hu.

Az eljárásban csak gyűltek az információk, a szemfüles, alapos munkát végző rendőröknek feltűnt egy-két érdekes körülmény. Egyre inkább gondoltak arra, nem egy egyszerű eltűnésről van szó, lehetséges, hogy a 33 éves férfi bűncselekmény áldozata lett. Az eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának életvédelmi nyomozói január 11-én átvették érdi kollégáiktól. Az áldozat ismerősének – akivel a nyomozás szerint utoljára találkozhatott – budapesti tartózkodási helyén 2022. január 14-én jelentek meg a rendőrök. Beleegyezésével poligráfos vizsgálatnak vetették alá, amin megtévesztő válaszokat adott. Megtört, majd beismerte, megölte barátját. Tettét hirtelen felindulással indokolta, áldozatának állítólagos szexuális közeledése miatt.

22 rendőr vett részt a kutatásban

A rendőrség hivatalos adatai szerint P. Attila 2021. december 27-én Budapest XXII. kerületben a Duna partra ment későbbi áldozatával. Szóváltásuk után egy övvel megfojtotta majd a holttestet a folyóba dobta és hazament. A Duna érintett szakaszát 22 rendőr, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársainak hathatós segítségével átfésülték, az áldozat holttestét megtalálták és kiemelték a folyóból.

A 33 éves tettest a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, vele szemben emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság Bűnügyi Osztályának Életvédelmi Alosztálya, letartóztatását kezdeményezték.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet