Újra hatósági eljárás alá került Erdélyi Mónika érdi otthona, amelyet 49,5 millió forintos kikiáltási áron hirdet az egyik, ingatlanokra szakosodott internetes portál. 

Vagyonmegosztási per

„Az ingatlan jogi helyzete miatt csak árverés keretében vásárolható meg, valószínűleg csak késő tavaszi licitet követően. Átfutási idő több hónap” – mutat rá a hirdetés figyelmeztetésére a Blikk.

A különleges jogi helyzet háttere, a tévés viharos válását követő vagyonmegosztási per lehet, ami miatt újra eladósorba került a Pest megyei ingatlan.

 Érdeklődtem a meghirdetett házzal kapcsolatban, amire emlékeztem a korábbi híradásokból, tudtam, hogy Erdélyi Mónikáé. Azt az informá­ciót kaptam, hogy már korábban született egy bírósági döntés a vagyonmegosztás ­miatt, ám az ingatlant az április ­30-ig érvényben lévő morató­rium ­miatt nem tudták elárverezni

– osztotta meg a Blikk-kel információit egy olvasó, majd hozzátette, hogy belülről nem is lehetne megtekinteni.

Hosszú ideje zajlik

Erdélyi Mónika házát már volt, hogy árverésre bocsátották, de nem talált vevőre. A válása kislánya édesapjától a vártnál keményebb volt, nem tudtak megegyezni a közös vagyonról – ebben többéves pereskedés után a bíróság döntött.

“Gyula mindvégig azt hangoztatta, nincs pénze, még azt is kérte a bíróságtól, hogy egy kirendelt védőt biztosítsanak neki” – mondta a Blikknek korábban a házra felvett hitelt a mai napig fizető műsorvezető egyik ismerőse.
A vevők nem tolongtak korábban sem, hiszen nagyon magas 67 millió forint értékben árulta az ingatlant, így 2014-ben kényszerárverezésre került sor. A műsorvezető ekkor fellebbezhetett a döntés ellen, és ezért húzódott mostanáig az ügy.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

orban viktor torok gabor zarug peter farkas konyv

Itt a nagy bejelentés, Orbán Viktorról van szó, végre elárulták

Váratlan bejelentés kavarta fel a politikai életet: Orbán Viktorról készül könyv, méghozzá két ismert politológus tollából. A hír egy előadás közben hangzott el, teljesen váratlan pillanatban. Az internet azóta találgatja, mit árulhat el majd a kötet Magyarország vezetőjéről.

Orban Viktor donald trump találkozó 2025

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

A CNN élő adásában hangzott el egy meglepő kijelentés Magyarországról a Trump–Orbán találkozó után. A washingtoni csúcs nagy visszhangot váltott ki világszerte, és a közösségi oldalak napok óta a magyar miniszterelnök amerikai útjától hangosak. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója exkluzív interjút adott a CNN-nek, amelyben megdöbbentő mondatok hangzottak el hazánkról.

nyugdij emeles 2026

Fontos hír jött a nyugdíjasoknak, komoly pénzről van szó

Háromszor is magasabb összegű nyugdíj érkezik a következő hónapokban – novemberben, januárban és februárban. A kormány bejelentette az 1,6%-os visszamenőleges emelést, a 3,6%-os januári növelést, valamint a 13. havi nyugdíj pontos időpontját is. Több százezer idős ember számára ez most valódi anyagi fellélegzést jelenthet.

szabo-zsofi-fidesz-dpk-

Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a sok bántást, illetve azt, hogy a halálát kívánják.

ivanyi gabor nav nyomozas

Nincs kegyelem: Vádat emeltek Iványi Gábor és több ismert politikus ellen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt többek között Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen, mert a vád szerint 2022-ben megpróbálták megakadályozni a NAV pénzügyőreit egy Dankó utcai házkutatás során. A politikusok és kísérőik a vádirat szerint erőszakosan próbálták áttörni a helyszínt biztosító pénzügyőrök sorfalát.

nagy fero botrany fidesz reakcio vitalyos eszter

Megszólalt a Fidesz Nagy Feró botrányt kavaró kijelentéséről: „Képmutatók, akik támadják!”

Megszólalt a kormányszóvivő és a Fidesz is Nagy Feró botrányos mondatairól. Vitályos Eszter elhatárolódik az énekes azon kijelentéseitől, amelyek szerint a prostitúcióra kényszerített lányok is “jól jártak”, de önvizsgálatra szólítja fel azokat akik nem ítélik el Magyar Pétert. A Fidesz szerint a konkrét ügyben bíróság dolga lesz eldönteni, mit történt.