Észak-Korea megállapodást kötött a kínai kormánnyal egy különleges kereskedelmi zóna kialakításáról. A híd, amely körülbelül 100 milliárd forintból épült meg, azonban a semmibe vezet.

2010-ben indult útjára az a megállapodás, amely Észak-Koreát és Kínát összeköti kereskedelmileg, írja a Business Insider. A terv szerint ezen úton engedélyezték volna a külföldi valuta használatát, a külföldi árukkal és a hazai nyersanyagokkal való kereskedést is. Korábban már létrehoztak egy hasonló zónát a kínai-orosz-észak-koreai hármashatár közelében.

Minden manipulált: Ilyen a mindennapi élet Észak-Koreában

Max Pinckers belga fotóst kérte fel a The New Yorker magazin, hogy készítsen fotókat Észak-Korea valódi arcáról. Nos, a fotós tudta, hogy ez lehetetlen lesz. Evan Onos újságíróval minden lépésüket figyelték. – nyilatkozat Onos. Max Pinckers felesége is elkísérte, Victoria, aki segédkezett a fotók elkészítésénél.

A két ország vezetői a Jalu folyó partján álmodták meg, a kínai Tatung és az észak-koreai Sinudzsu városok vonzásában. Mind a két fél számára előnyös egyezmény lett volna, hiszen a kínaiak nyersanyaghoz jutottak volna kedvező áron, míg Észak-Korea külföldi valutához és termékekhez.

Észak Korea Híd
Az 1937-Ben Átadott Vasúti Híd Átvezet A Jalun, De Amellett, Hogy Lassan Halad Rajta A Forgalom, Még Omladozik Is / Fotó: Business Insider

A megállapodást mind fizikailag, mind szimbolikusan egy híd tette volna lehetővé. Több híd vezet át a Jalu folyón, ám ezeket egy kivétellel mind a japánok építették még a ’30-as évek végén, amikor megszállás alatt tartották a Koreai-félszigetet és Kína északkeleti részét is. Ezek általában kisebb, egysávos vasúti hidak, amelyeken a forgalom egyszerre csak egy irányban haladhat.

Két évvel később, a megállapodást követően felgyorsultak az események. Kim Dzsongil 2011 decemberében elhunyt, és fia, Dzsongun vette át a hatalmat.

Elindította az atomprogrammal való riogatást, amivel Donald Trumpot fenyegette több ízben. Különféle robbantgatásokba és rakétatesztekbe kezdett. Természetesen Kínának sem tetszett, pedig Kína nem ápol túlzottan jó kapcsolatot a Trump-vezette Egyesült Államokkal. A híd 2014-ben elkészült, de a kínai-észak-koreai barátság egyre enyhült.

Észak Koreai Híd Kína Megállapodás
Észak-Korea És Kína Megállapodásából Létrejövő Hidat 2014-Ben Adták Át / Fotó: Business Insider

A híd több mint 350 millió euróból (~100 milliárd forint). Ehhez 20 kilométernyi autópálya is épült. A probléma csak az, hogy az észak-koreai oldal mintha megállt volna az idő.

Észak-koreai menekült művészek, akik beleszálltak társadalomkritikus műveikkel a rezsimbe

De mi történik, amikor olyanok szöknek meg, akiknek tehetségük van a művészethez? Most bemutatunk két festőművészt és egy reality tévésztárt, akik a Észak-Koreából szöktek Dél-Koreába, azt, hogy mit alkotnak, és hogy milyen üzeneteket hordoz a művészetük.

Ha végigsétálnánk a hídon Kínából indulva Észak-Koreába, kvázi a nagy semmiben kötnénk ki. Noha azért fontos megjegyezni, hogy előbb túl kellene élni ezt a sétát, ugyanis nagy eséllyel agyonlőnének. Erre egy tábla is figyelmeztet a híd végén: “szögesdrótzár”.

Észak Korea Kína Megállapodás Híd A Semmibe
A Híd, Amely Egyik Oldala A Semmibe Vezet / Fotó: Business Insider

Tehát összegezzük: majd’ 100 milliárd forintból (!) épült egy híd Kína és Észak-Korea barátságából. Ez a barátság megromlott, és a híd mondhatni használaton kívül van.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.