
A 10+1 legszokatlanabb magyar rendszám, amikről azt hinnénk, hogy csak a filmekben léteznek
Bárhogyan, de ki kell tűnni egyes embereknek – akár egyedi rendszámtáblájukkal is.
Bár a szépségápolás mára rengeteget változott a középkor óta, a nőket mindig is érdekelte, mi a színpadon hódító, a mozivásznon premier plánban látható leghíresebb színésznők szépségének titka.
A Bright Side segítségével most bemutatjuk, hogy Marilyn Monroe vagy Sophia Loren milyen ma is bátran kipróbálható trükköket alkalmaztak, mégpedig hatékonyan és sikeresen.
Bergman igazi természetes szépségnek számított, aki bátran szembe is szállt a filmipari gurukkal, hogy a saját elképzelései szerint és ne a marketingszempontoknak megfelelve hordhassa a frizuráját, megtarthassa a szemöldökének ívét és a saját nevét. Harmonikus szépségének egyik trükkje az volt, hogy az eredendően alacsony homloka miatt egy centiméternyi sávot leborotvált a hajából.
Sophia Loren legalább két evőkanálnyi olívaolajat fogyasztott el naponta. De nem csak belsőleg használta: a fürdővizébe is tett néhány cseppnyit és rendszeresen masszírozta vele bőrét, hogy még puhábbá és csillogóbbá váljon.
Monroe csillogó bőrének titka, hogy sminkelés előtt bőven bekrémezte arcát Niveával vagy vazelinnel. Ajkait öt különböző árnyalatú rúzzsal emelte ki, ami miatt sokkal teltebbnek hatottak.
Joan Crawford hitt abban, hogy a rágózástól megerősödik az állkapcsa, és könnyebben eltávoznak a bőr alatt lerakódott méreganyagok. Arcápolási szokásához tartozott, hogy mosdás után huszonötször paskolta meg jéghideg vízzel az arcát.
Audrey Hepburn görög joghurtot kent az arcára, fél óráig hatni hagyta, majd lemosta. Sok burgonyát fogyasztott C-vitamin- és antioxidánstartalma miatt. Cicás tekintetét annak köszönheti, hogy sminkese javaslatára szempilláit egy csipesszel állította be, és csak utána festette be a spirállal.
Katherine Hepburn is a natúr és minimalista sminkelés híve volt. Arcbőrét rendszeresen hámlasztotta cukor és egy kevés meleg víz keverékével. Ezután citromlét masszírozott a bőrére, majd jéghideg vízzel öblítette le.
Arcformájának és szemöldöke tökéletes ívének kiemelése végett Dietrich nem riadt meg a borotva használatától. Nem csak a szemöldökét borotválta, hanem az egész arcát.
Az Elfújta a szél sztárja vékony ajkait kompenzálta a fenti trükkel. Szerette illóolajokkal és házi kencékkel kényeztetni a bőrét.
Az arcforma optikai manipulációja manapság terjedt el igazán, pedig nem újkeletű trükk. Grace Kelly a járomcsontját hangsúlyozta ki úgy, hogy először egy világosabb színt vitt fel, majd egy picit sötétebb árnyalattal fedte le.
Hogy minél áthatóbb legyen a tekintete, Garbo sötét szemfestékkel színezte a szemhéját, majd vékonyan petróleumzselét kent rá. Így kontúrozott is: szénpor és petróleumzselé keverékével húzta ki a szemét.
A mindennapi szépségápolás kapcsán ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy a kozmetikai cikkekben található vegyi anyagok hogyan tudják károsítani az egészségünket.
A mai modern eszközök, mint a fésű, a hajcsavaró vagy a hajformázó segítségével egy-egy átalakulásnál nem szükséges egyből hívni a fodrászt.
Bárhogyan, de ki kell tűnni egyes embereknek – akár egyedi rendszámtáblájukkal is.
Az infláció hatására 2025 elején Magyarországon jelentős élelmiszerár-emelkedés tapasztalható.
2025 januárjától alapvetően megváltozik a háztartásokban és vállalkozásoknál alkalmazott mérőórák leolvasási rendszere Magyarországon.
Amikor a villamos végül megállt, a férfi elkezdte ököllel ütni, majd ünnepelni a győzelmét.
Bár januárt írunk, a síszezon közepén a hóhiány sok helyen gondot okoz.
Rendkívül nehéz helyzetben az Egyesült Államok.
Érkezik a nyugdíjemelés és a 13. havi juttatás.
Nemcsak szerencsét hoz, finom is. Előre be kell áztatni, ezt mindenki tudja, de van pár fortély, hogy tökéletes legyen.
Erre kell számítani, ennyi lesz a kereset.
Tűz ütött ki Párizs ikonikus építményében, az Eiffel-toronyban.
Mégis lesz fehér karácsonyunk?
Jobb mielőbb felkészülni rá!
Az egyik étteremben gombalevest fogyasztottak.
Több lakás és autó megrongálódott, sérült is van.
Tucatnyi ember került kórházba: mind ugyanazt az ételt ették.
Manapság az adathalászok és csalók egyre ügyesebben próbálnak embereket becsapni, olykor annyira hitelesen, hogy az áldozatok csak később veszik észre, hogy át lettek verve.
Mi várható a nyugdíjkorhatár terén 2024-ben?
Gyászba borult egész Komárom, miután másfél héttel ezelőtt meghalt a város egyik kedvenc tanítónője. A pedagógus autóját egy terepjáróval tarolta le egy szlovák állampolgárságú férfi.
Karácsony előtt.
A sofőr elképesztő reflexén múlt, hogy nem történt tragédia, de legalábbis súlyos baleset a 11. kerületben. A kislány figyelmetlen volt, piros jelzésnél hajtott az úttestre.
A tűzoltók is kivonultak. Egymástól csekély távolságra két karambol is történt az M7-es autópályán, az Érdnél lévő terelésnél szombaton délelőtt, írja a Katasztrófavédelem.A közlés szerint
A vasútállomás épületét már több alkalommal is felújították azonban a leszakadt rész az állomás megépítése óta változatlan állapotban volt.
A hajsza egy záróvonal-átlépésből indult: a rendőrök meg akarták állítani a sofőrt, de ő a gázra lépett.
A mai modern világ, valamennyi eszközével együtt igazi kihívást jelent a szülőknek a gyermeknevelésben.
Egy ország rendült meg. Negyvenhét éves korában elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász. Halálának hírét szombaton este testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán. Karsai Dániel majdnem
Ne felejtsd el!
Ki gondolta volna, hogy Boris után még van visszaút az őszből?
A vastüdő a természetes légzést hivatott pótolni, Martha Lillard ötéves kora óta él benne.
Részletes időjárás előrejelzésünk a mai szerdai napra.