Kína egyik legismertebb kortárs írójának, az egyik legrangosabb kínai irodalmi elismeréssel is kitüntetett Fang Fangnak vuhani koronavírus-naplója angolul is megjelent. A kínai netezők és az állami média szerint hazaáruló.

Hiteles karanténtudósítóból hazaáruló közellenség

Fang Fang idén januárban kezdte el napi online beszámolóját írni Vuhanból, amikor még úgy vélték, hogy egy helyi szinten kezelhető járványról van szó. A 65 éves írónő tudósítása hamar népszerűvé vált egész Kínában, hiszen milliók számára nyújtott közvetlen betekintést a koronavírus-járvány legelső epicentrumának számító város mindennapjaiba, írja a BBC.

Fang Fang Kinai Irono
Fang Fang / Fotó: Getty Images

Vuhan volt a világon az első város, ahol kijárási tilalmat vezettek be: a város teljesen el volt vágva a világtól, és ilyet a mai emberek korábban még sosem tapasztaltak. A karantén alatt egyre többen olvasták Fang Fang írásait, olyannyira, hogy még kiadók is jelentkeztek, hogy fordításban is kiadnák a naplót. Ahogy a nemzetközi figyelem – és elismerés – középpontjába került az írónő, a kínai közvélemény úgy fordult el tőle. Beszámolója olyan szintű dühöt váltott ki az emberekből, hogy hazaárulónak bélyegezték.

A személyi megfigyelés új korszaka jöhet el Kínában

Annak érdekében, hogy az emberek betartsák a karanténra vonatkozó utasításokat, a kínai hatóságok megfigyelőrendszert telepítenek a lakosok ajtajára, és elképzelhető, hogy az otthonuk belsejébe is, írja a . Az elmúlt két hónapban különböző kínai tartományokban megkezdték a kamerák telepítését. Ezzel hatékonyan kibővítik az ország már jelenleg is hatalmas megfigyelő rendszerét, kiterjesztve az emberek magán szférájának 24 órás megfigyelésére is.

Fang Fang, polgári nevén Wang Fang január vége felé kezdett el a Weibón, a kínai közösségi médiában beszámolni a vuhani eseményekről. A bejegyzésekben mindenről szót ejtett: a mindennapi élet nehézségeitől a bezártság pszichológiai hatásaiig. A HarperCollins kiadó szerint „polgártársai millióinak félelmeit, frusztrációit, dühét és reményét öntötte szavakba”. Szót emelt a társadalmi igazságtalanságok, a hatalommal való visszaélés és egyéb problémák ellen, amelyek gátolták a járvány elleni védekezést, és ami miatt viták kereszttüzébe keveredett.

Egy olyan országban, ahol erősen megszűrik a híreket, és kevés független médiaszolgáltató működik, Fang Fang ismertsége révén megbízható hírforrásnak bizonyult.

„Az országnak hozzá hasonló lelkiismeretes írókra van szüksége. A lakosság bizalma erősen megcsappant a hivatalos médiában” – írta egy felhasználó a Weibón.

A „cyber-nacionalizmus” nagyon elterjedt a kínai közösségi médiában. Rengeteg feldühödött netező áll készenlétben, ha Kínát bármilyen kritika, megszégyenítés vagy bármiféle külföldi támadás éri. Nem Fang Fang az első kínai író, akit így megtaláltak az interneten.

Miért fordultak ellene mégis a kínaiak?

Ahogy a járvány elterjedt a világban is, az emberek egyre kritikusabb hangot ütöttek meg Kína járványügyi felelősségével kapcsolatosan. Az éles hangú külföldi támadásokra a kínaiak védekezésbe mentek át. Ekkor derült ki, hogy Fang Fang munkája megjelenik nyugaton is.

Közelebbről is megismerhetjük a kínai politikai aktivistát, Ai Weiwei-t

A San Francisco-i galérista, Cheryl Haines készített a kínai művészről Ai Weiwei: Yours Truly címmel dokumentumfilmet. A film azok számára is közelebb hozza az ünnepelt művészt, akik eddig nem érdeklődtek iránta. A dokumentumfilm elsősorban a @Large: Ai Weiwei at Alcatraz elnevezésű kiállítás eseményeit mutatja be.

A kínai felhasználók szemében Fang kritikus hangvételű naplójának fordítása muníciót ad a Kína-ellenesek számára – írja a What’s on Weibo híroldal. Innen már nem kellett sok ahhoz, hogy hazaárulónak nevezzék, aki egy tragédia mentén ügyesen tőkét kovácsolt hírnevéből.

„Kihasználja az egészségügyi válsághelyzetet. Gusztustalan” – kommentelte egy felhasználó a Weibón.

Az írónő ellen keltett hangulatot az sem segíti, hogy az amerikai HarperCollins éppen akkor adja ki a könyvet, amikor Amerika és Kína között igencsak feszült a diplomáciai kapcsolat.

A kínai állami média is állást foglalt az ügyben.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az a tény, hogy Fang Fang írásait felkapta a külföldi média, sok kínait ráébresztett arra, hogy az írónő is csak egy eszköz a nyugat számára a kínai emberek törekvéseinek ellehetetlenítésében. A napló csak a vuhani negatívumokról tesz említést, a helyiek erőfeszítéseiről és az egész nemzeti összefogásról mélyen hallgat[/perfectpullquote]

– írta a Global Times. A könyv május 15-én jelent meg. A The New York Times kiemelte a nyers őszinteséget, megemlítve, hogy az írónő „alázatosan éli meg a karantén napjait, és bölcs mondatokat ír”. Az NPR szerint a napló Vuhan 76 napig tartó karanténjából a magától értetődő, a tragikus és az abszurd mindennapok dokumentuma, kár, hogy az angol fordítás nem képes visszaadni az eredeti szöveg több dimenzióját. Az Amazonon a negatív kritikák vannak túlsúlyban: van, aki totál kamunak nevezte a könyvet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.