Az elkövető 2021 májusában Kiskunhalason szidalmazta és megverte a volt élettársát, erőszakkal elvette az autóját, majd az autóban ülő sértettel kocsikázott, akit nem engedett ki a gépjárműből. Miután kifogyott az üzemanyag, a vádlott az autót megrongálta.

Többszörösen bántalmazta volt élettársát

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2018-ig voltak élettársak, de ekkor a férfi agresszív viselkedése miatt szakítottak. A férfi 2021. május 28-án délelőtt egy kiskunhalasi ismerősük háza előtt összetalálkozott a volt élettársával, aki egy személyautóval érkezett a helyszínre – közölte az ügyészség.hu.

A vádlott ismeretlen okból dühbe gurult, és szidta az autóban ülő sértettet. Benyúlt a kocsiba, megpróbálta kicsavarni a nő kezéből az indítókulcsot, valamint rugdosta, ütlegelte volt élettársát, aki egy idő múlva kiszállt a járműből.
Ezután a férfi beült az autóba és elkezdte letépni a kormányburkolatot. A vezetékekkel beindította a járművet, hogy elhajtson vele a helyszínről. A sértett könyörgésére végül kissé megnyugodott, és megegyezett vele, hogy elviszi őt egy benzinkúthoz. A sértett ekkor a töltőállomáshoz hajtott, majd tovább indultak, mert a vádlott nem akart kiszállni. A férfi ismét szidalmazni és ütni, rúgni kezdte a sértettet. Erőszakkal arra kényszerítette, hogy adja át neki a volánt.

Ámokfutás a városban

Az elkövető ezután a jogtalanul és erőszakkal megszerzett autóval, a sírva tiltakozó sértettel együtt össze-vissza autózott a városban. Ámokfutása közben az autót belülről bezárta és könyörgése ellenére sem engedte el a sértettet, nagy sebességgel száguldozott. Egy dűlőútra érve azonban kifogyott az üzemanyag, ezért a férfi kiszállt és dühében ököllel beverte a kocsi szélvédőjét és az ajtókat rugdosta. A sértettet továbbra sem engedte el, erőszakkal visszarángatta a gépkocsiba. A nő segélykiáltásaira a helyszínen tartózkodó járókelők értesítették a rendőrséget.
A volt élettárs a bántalmazás miatt 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, míg a szándékos rongálásokkal a vádlott az autóban 300.000 forint kárt okozott.

Nemrég egy másik autós üldözésről is beszámoltunk, akkor a rendőrök Soltvadkerttől Kecskemétig követték azt a járművet, amelynek sofőrje kivonta magát a rendőri intézkedés alól. Az őrizetben lévő büntetett előéletű férfi beismerő vallomást tett, és azt is elismerte, hogy a vezetés közben alkoholt, míg azt megelőzően kábítószert is fogyasztott.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.