Magyar fejlesztésű lakásfűtő falfesték prototípusát mutatta be a Poli-Farbe Vegyipari Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereivel közösen. A szabadalmaztatási és engedélyeztetési eljárásoktól függően várhatóan egy éven belül kereskedelmi forgalomba kerülő hazai innováció lényege, hogy jól szigetelt szerkezeten, a megfelelően előkészített és alkalmazott festékfűtés lényeges idő- és hőveszteség nélkül, közvetlenül melegíti a kijelölt területet. 

A törpefeszültséget alkalmazó rendszer infrasugárzóként működik, vagyis a tárgyakat felmelegítve fűti fel a levegőt. A fejlesztők szerint kiegészítő fűtésként használva körülbelül 6 négyzetméteres felülettel egy 60-70 négyzetméter területű lakást lehet temperálni, 500-550 watt/négyzetméter teljesítmény mellett.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A 100 millió forintos nagyságrendű fejlesztés során a biztonság kiemelt szempont volt, így, bár a rendszer eleve érintésbiztos, beázás vagy egyéb kár hatására automatikusan letilt[/perfectpullquote]

– mondta el a Portfoliónak Nagy Armand, a Poli-Farbe technológiai és fejlesztési vezetője. Az égési sérülés is kizárt, ugyanis a hőmérsékletét 30 és 60 Celsius-fok között lehet beállítani (a 60 fokot három perc alatt éri el).

A vezérlés 70×120 centiméteres egységekben irányítja a rendszert. A fejlesztés jelenleg a wifi-s, mobiltelefonnal vagy számítógéppel történő irányítás kidolgozásának irányában folytatódik, annak érdekében, hogy a festék az okos otthonok energetikai rendszereiben is szerepet kaphasson. A következő időszak feladata lesz a jelenleg prototípus formájában létező technológiát komplett rendszerré fejleszteni: a gyártó célja, hogy az így kezelt felület a cég bármelyik beltéri vagy kültéri falfestékével átfesthető legyen. A távolabbi tervek között szerepel a műszaki-gépészeti tartalom egyszerűsítése annak érdekében, hogy a jövőben akkreditált szakemberek helyett, bárki telepíteni tudja majd a fűtőrendszert.

A fejlesztők szerint a fűtőfesték csökkenti az otthonok ökológiai lábnyomát, így amellett, hogy új irányt teremthet a lakásfelújításban, annak az európai uniós irányelvnek az alkalmazásához is hozzájárulhat, amely szerint 2020 után kizárólag a csaknem nulla energiaigényű passzívházak kaphatnak majd építési engedélyt az EU-ban.

A fejlesztők szerint egy hatékony elektromos fűtés illeszkedik ahhoz a trendhez, mely szerint egyre több ház, lakás rendelkezik saját energiatermeléssel, például napelemmel. A fűtés áramigényét ugyanis ilyen megújuló forrásból is fedezni lehet.

A várható kiskereskedelmi árral kapcsolatban egyelőre azt lehet tudni, hogy a fejlesztők a hagyományosan elérhető fűtési rendszereknél egy nagyságrenddel olcsóbb megoldást terveztek. A szakember elmondása szerint a termék iránt már több megkeresés befutott a társasághoz.

A Poli-Farbe és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke májusban kötött együttműködési megállapodást egy vezetőképes festék kifejlesztésére. Míg a Poli-Farbe vegyészei a festéket tökéletesítették, a BME mérnökei az áramforrás és vezérlés kialakításával foglalkoztak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.