Vadon Napot rendez pénteken a  a Fővárosi Állat- és Növénykert, amelyen a veszélyeztetett fajok védelmére kívánja felhívni a figyelmet.

A vadvilág világnapjának nemzetközi eseményeihez kapcsolódva a macskamaszkban vagy nagymacskát ábrázoló plüssjátékkal érkező gyermekek kedvezményes, 200 forintos jeggyel látogathatják pénteken az állatkertet – közölte az intézmény az MTI-vel.

Így fonódik össze a művészet és a környezetvédelem – Idénre is meghirdették a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált

A filmfesztivált először 2015-ben rendezték meg, mára pedig számos kísérőrendezvénnyel bővülve a régió egyik legnagyobb filmes és természet-környezetvédelmi tematikus rendezvénye lett. A fesztivál idei mottója: Természet- és környezetvédelem a művészet és a játék erejével, kiemelt témája pedig a víz.

A kert egész területére kiterjed a főbejárattól induló, többállomásos játék, amelynek egyes állomáshelyein többek között az emberszabású majmok, a jegesmedvék, az orrszarvúk, a nagymacskák, valamint az év emlősének megválasztott hiúz védelmével, az illegális állatkereskedelem okozta problémákkal és az állatkert állatmentő tevékenységével ismerkedhetnek a látogatók, köztük elsősorban a gyerekek.

6Ltalyaeqjjwkedjs444
Vidám Orrmányosok A Fővárosi Állatkertben / Kép: 444

A Varázshegyben lesz kézműves műhely és arcfestés, a Csillagtérben pedig délelőtt a Kis kamerák, nagyvadak című természetfilmet vetítik, amelyet közönségtalálkozó és a ragadozókról szóló beszélgetés követ Varga Livius zenésszel, a film főszereplőjével.
Délben kezdődik az Állatok akcióban című etológiai állatbemutató, majd a Csökönyös kiselefánt és a többiek című interaktív bábelőadásra várják a közönséget.

Állati sokan látogatták tavaly a pécsi állatkertet / ContextUs

Mint írták, a felújítás utáni 2016-os eredményes nyitási évet követően az állatkert hosszú távú céljai között a gyűjtemény és a szolgáltatások folyamatos fejlesztése, a természetvédelem területén végzett tevékenység bővítése szerepelt. Ezeknek köszönhetően mára 11 faj 95 egyede fajmegmentő- és tenyészprogramban (EEP), míg 14 faj 41 egyede törzskönyvi programban (ESB) vesz részt, a kifutók gazdagítása, korszerűsítése is folyamatos.

A veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezményt 1973. március 3-án írta alá eredetileg 21 ország. Azóta 183-ra emelkedett a részes államok száma, Magyarország 1985-ben csatlakozott. Az ENSZ közgyűlése 2013-ban úgy határozott, hogy március 3-át, az egyezmény aláírásának évfordulóját a vadvilág világnapjává nyilvánítja.

Jb Screenprism
A Dzsungel Könyvének Mókás Állatai Is Megtalálhatóak A Fővárosi Növény- És Állatkertben / Kép: Screen Prism

A washingtoni egyezmény alapgondolata, hogy az illegális kereskedelem által veszélyeztetett fajok védelméhez nem elegendő az élőhelyen, a kibocsátó országokban intézkedéseket tenni, hanem a tranzitországokban, valamint a felvevőpiacokon is szigorúan kell szabályozni a szóban forgó állatok és növények, továbbá a belőlük készült termékek kereskedelmét. Az egyezménnyel kapcsolatos intézkedések komoly eredményeket hoztak például az elefántok, az orrszarvúk, a cetek, a főemlősök, a nagymacskák, a papagájok, valamint számos hüllő és trópusi növényfaj védelmében is.

A Nyíregyházi Állatparkot Európa legjobbjának választották kategóriájában

A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, derült ki az egyik független állatkerti elemző szervezet által készített felmérésből. nyíregyházi állatkert

A washingtoni egyezmény listájára eddig mintegy 36 ezer, a nemzetközi kereskedelemben érintett állat- és növényfaj került fel. A jelenleg 1003 egyedet számláló, úgynevezett első függelékes fajok már a kipusztulás szélére kerültek, ezért a legszigorúbb védelem alatt állnak, az egyezmény tiltja a velük való kereskedelmet. A második függelékben szereplő fajok ugyancsak veszélyeztetettek, de állományuk nincs kritikus helyzetben, ezért az egyezmény alapján bizonyos feltételek mellett és megfelelő engedéllyel kereskedelmi forgalomba kerülhetnek. A harmadik függelékben azok a fajok szerepelnek, amelyeknek egy adott országban élő állománya számít fenyegetettnek, és a védelmükhöz nemzetközi összefogásra van szükség.

Orangutan Rainforest Action Network
Az Emberszabásúak Népszerű Látványosságai Minden Állatkertnek/ Kép: Rainforest Action Network

A washingtoni egyezmény ismerete a széles nyilvánosság számára azért is fontos, hogy egy utazás során a megvásárolni kívánt emléktárgyról a vásárló is tudja, hogy az az egyezmény hatálya alá tartozik-e vagy sem.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.