A SZFE távozó tanárai a független alkotóműhelyben folytatnák a képzéseket a hallgatóikkal.

A zavartalan munka folytatása érdekében

Freeszfe Egyesület néven hoznak létre alkotóműhelyt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárai – olvasható az egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Freeszfe Szfe Alapitvany Tavozok Tanarok Szinmuveszeti Egyetem
Színház- És Filmművészeti Egyetem (Szfe)

Mint írták, az egyesület részben azért jön létre, hogy az általuk el nem ismert (Vidnyánszky Attila vezette) kuratórium által irányított egyetemet elhagyó oktatók és hallgatóik zavartalanul folytathassák a közös munkát, de terveik szerint egy autonóm alkotóközösség kibontakozásának is teret ad majd a kezdeményezés. 

Tovább zajlanak a jogszerűtlen lépések az új vezetésről a Freeszfe Egyesület szerint

Az SZFE átalakítása ellen több mint fél éve tiltakozó diákok és tanárok célja az alkotóműhellyel demokratikus keretek közé átmenteni az egyetem 155 éves szellemiségét. 

Kapcsolódó cikk

“A Freeszfe Egyesület nem csak egy politikai befolyástól független és művészi értelemben szabad alkotóműhelyt jelent majd az SZFE mindenkori polgárai számára, de a Színház- és Filmművészeti Egyetemről a közelmúltban és a közeljövőben várhatóan elbocsátott és ott felmondani kényszerülő oktatók számára lehetővé teszi azt is, hogy alternatív keretek közt folytassák a képzéseket hallgatóikkal” – írta az egyesület.

Hozzátették, az egyetem autonómiájának felszámolása, valamint az illegitim fenntartó és vezetőség jogszerűtlen lépései (legutóbb a diákok őszi félévben megszerzett érdemjegyeinek törlése) elleni eljárások továbbra is zajlanak.

Azonban “a jelen pillanatban fennálló körülmények teljes mértékben megfosztják a közösséget önrendelkezésétől. Az intézmény érdemi és a korábbihoz hasonló színvonalú szellemi és művészeti tevékenység végzésére való alkalmassága így kérdésessé vált”.

Kapcsolódó cikk

Ezért hozták létre a Freeszfe Egyesületet, amely a közösség elképzelései szerint az intézmény hagyományainak és szellemiségének hatalmi elnyomása miatt keletkező űr betöltését hivatott szolgálni.

Minden kezdet nehéz

A közleményben kitértek arra is, hogy az egyesület pályázatok mellett elsősorban az alkotóműhelyben létrehozott produkciók bevételeiből tervezi fenntartani magát, de az önkéntes alapon szerveződő induláshoz számtalan módon hozzájárulhatnak a támogatók is, az egyesülethez egy védnöki kört is elképzeltek.

Kapcsolódó cikk

Az új egyesületnek mindenesetre már van honlapja is, amelyen az Ódry Színpad mottója (“Minden kezdet nehéz”) fogadja a látogatókat.

Az új vezetés sem tétlenkedik

Múlt héten pedig kiszivárgott egy lista arról, hogy helyettük kik tanítanának az intézményben: köztük van a Hír TV műsorvezetője, Velkovics VilmosSzarvas József, a Nemzeti Színház színésze, Baska Barbara, aki korábban Orbán Viktor miniszterelnök facebookos videóit készítette, és Banner Géza, aki a Duna TV Kívánságkosár, illetve a Kossuth Rádió Napközben című délelőtti műsorát vezette.

Az új vezetés emellett az egyetem korábbi épületeit is eladná: az Ódry Színpad Vas utcai épületét a Magyarországi Református Egyház kapná vissza, helyette az Urániában lenne a játszóhely; egy decemberi kormányhatározat szerint pedig az egyetem “új campusának elkészültéig” a Duna Televízió volt székházát használhatja majd az egyetem.  

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet